Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a BKV hajóüzemeltetésre vonatkozó közbeszerzésével kapcsolatban. A versenyhatóság az ügy feltárásához rajtaütéseket tartott a közbeszerzés egyes ajánlattevőinél.
A Gazdasági Versenyhivatal 2021. július elején versenykorlátozó megállapodás gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a BKV Zrt. ’Menetrend szerinti hajóüzemeltetés’ tárgyában lefolytatott közbeszerzése kapcsán. A nemzeti versenyhatóság ugyanis egy bejelentés alapján úgy véli, hogy a közbeszerzési eljárás során bizonyos vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árak, illetve a nyertes meghatározása érdekében.
A vállalkozásoknál a hatóság előzetes bejelentés nélküli helyszíni kutatásokat tartott, amelynek lehetőségét a versenytörvény biztosítja. A GVH a rajtaütések során elektronikus másolatokat készített az érintett cégek adathordozóiról, amelyek elemzése folyamatban van.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
Kiemelendő, hogy egy kartellben – a büntetőjogi fenyegetettség miatt különösen egy közbeszerzési kartellben – érintett vállalkozásnak érdemes szem előtt tartania: a jogszabályok ilyen esetben is honorálják a versenyhatósággal való együttműködést. Az ún. engedékenységi politika lényege, hogy egy versenykorlátozó megállapodásban részes vállalkozás akár a bírság elengedésében is részesülhet, ha elsőként szolgáltat döntő fontosságú bizonyítékokat a jogsértésről, vagy olyan érdemi információkat ad egy feltáratlan megállapodásról, amelyek alapján a Versenyhivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság csökkentésével honorálható emellett minden olyan önként szolgáltatott bizonyíték, amely – ha nem is elsőként érkezik a hatósághoz – érdemben segíti a kartell feltárását. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/29/2021.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Mónus Márton/MTI
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







