Női kéz bankkártyát helyez be a bankautomatába (ATM), hogy hozzáférjen a bankszámla-szolgáltatásokhoz a városban. Készpénzfelvétel, számlák kifizetése, számlaegyenleg ellenőrzése, pénzátutalás, valutaváltás az ATM-ben.  Önkiszolg

Trükkös ATM-ekre csapott le a hatóság: fontos dolgot titkoltak el a pénzfelvevők elől

2026. október 14. 12:28

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre. A GVH feltárta, hogy a cég megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjén elérhető funkciók megjelenítésével, illetve elrejtésével. A vállalkozás elismerte a jogsértést és az eljárásának megindítását követően módosította az ATM-ek kezdőképernyőjét, nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban is. 

A Gazdasági Versenyhivatal 2025 márciusában indított versenyfelügyeleti eljárást az Euronet Banktechnikai Kft.-vel (Euronet) szemben, mert észlelte, hogy a cég a bankautomaták kezdőképernyőjén kizárólag a „készpénz és egyenleg”, illetve az „egyéb” lehetőségeket ajánlotta fel a fogyasztók számára.

A GVH gyanúja szerint az Euronet ezzel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, mintha a készpénzfelvételre és az egyenleg-lekérdezésére kizárólag csak együttesen, mindkét szolgáltatás díjának megfizetésével lenne lehetőség, annak ellenére, hogy az „egyéb” kategórián belül külön is igénybe vehetik az egyes szolgáltatásokat.

Az Euronet 2023. július 5. és 2025. március 26. között megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott azzal, hogy az általa üzemeltetett ATM-ek nyitófelületén nem tüntette fel azt a tényt, hogy készpénzfelvételre és egyenleg-lekérdezésre egymástól elkülönülten is van lehetőség.

A cég elismerte a jogsértést és közvetlenül a GVH eljárásának megindítását követően módosította az általa üzemeltetett ATM-ek kezdőképernyőjét. Ezt nemcsak Magyarországon, hanem több környező országban is megtette. Továbbá az Euronet a fogyasztóknak szóló tájékoztatót helyezett el a weboldalán. Mindezeket figyelembe véve a GVH Versenytanácsa 63 millió 112 ezer forint bírságot szabott ki a vállalkozásra, amit 30 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésbe.

A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán arra hívja fel a fogyasztók figyelmét, hogy a bankautomaták használatakor minden esetben körültekintően járjanak el, tájékozódjanak a várható költségekről, különösen akkor, ha az ATM-et külföldön használják, illetve nem a kártyakibocsátó bankjuk szolgáltatását veszik igénybe.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Miért halogatjuk a változást? – Vegyél részt kutatásunkban!

Legyen szó munkahelyváltásról, egy drága szolgáltatás lecseréléséről, egészségügyi vizsgálatról vagy egy régóta halogatott magánéleti döntésről, sokszor tudjuk, hogy ideje lenne lépni, mégis maradunk a megszokott helyzetben. De vajon mi tart vissza minket a változtatástól, és mi adja meg végül mégis a lökést? A Portfolio Csoport anonim olvasói felmérésében ezúttal ezt vizsgáljuk. Töltsd ki a legfeljebb 5 perces kérdőívünket, és mondd el, téged mi tart vissza a változástól!

Create your own user feedback survey

Címlapkép: Soós Lajos, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 14. 21:43
Agrárszektor  |  2026. október 14. 20:32