Az utóbbi hónapokban sem hagytak fel becsapós gyakorlatukkal azok a duguláselhárító egyéni vállalkozók és cégek, amelyek irreális összegeket magánügyfeleknek.
Bár 2010 óta nagymértékben csökkent a számuk, még mindig sok a tragikus következményekkel járó munkahelyi baleset az építőiparban. A munkavédelmi hatóság ezért idén is a szektor célzott ellenőrzését tervezi - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a személyi sérülések a munkavédelmi szabályok hiánytalan betartásával, betartatásával megelőzhetők lennének.
A kormány célja a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítése, ehhez a foglalkoztatás bővítése és a bérek növekedése mellett a munkavégzés biztonságának javítása is hozzájárul. Minden magyar ember joggal várja el, hogy munkáltatói az egészségét, testi épségét nem veszélyeztető munkakörülményeket biztosítsanak számára.
- fogalmazott Bodó Sándor. Az építőipari munkakörülmények javítását munkavédelmi kampány és országos célvizsgálat szolgálta 2019-ben és 2020-ban. Előbbi elsősorban az állam szolgáltató szerepén alapult, prevenciós, tájékoztató jellegű volt. Az ismeretek bővítése érdekében elektronikus úton és tízezres nagyságrendben nyomtatott formában juttattak el kiadványokat, szakmai anyagokat az ágazat vállalkozásaihoz mások mellett a megyei kormányhivatalok és az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége közreműködésével. A kampány második ütemében, 2020 nyarán-őszén lebonyolított országos építőipari célvizsgálat ellenőrzési szempontjait előzetesen közzétették, ezzel is irányt mutatva a munkáltatói intézkedésekhez.
Az összesített adatok szerint az ellenőrzött munkaeszközök közül a teheremelő gépek több mint 40 százaléka, a kisfeszültségű felvonulási berendezések közel negyede, a földmunkagépek ötöde szabálytalan körülmények közt üzemelt. Tízből kilenc munkavállaló biztosított megfelelő védősisakot, azt azonban a munkavállalók közel harmada mégsem használta. A munkavédelmi hatóság a célvizsgálat során mintegy 10 ezer intézkedést tett a hiányosságok megszüntetése érdekében, 137 ügyben összesen több mint 16 millió forint bírságot szabott ki.
- tette hozzá az államtitkár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


