Tizennégy jelentős hazai szakmai és érdekképviseleti szervezet közös állásfoglalásban reagált a vagyonadó társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetére.
A Növekedési Hitelprogramot "természetesen" folytatni fogják - mondta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai konferenciáján.
Matolcsy györgy elmondta: a "példátlan sikerű" első szakaszt követően már nem a korábban asztalfiókokban megbúvó beruházásokat veszik elő a vállalkozások, ezért kicsit lassulni fog a lehívások üteme, ám ez nem baj, a program hatása egyre erőteljesebb a gazdaságban.
A vállalkozások részéről jelentkező nagy érdeklődésnek köszönhetően a növekedési hitelprogram első szakaszában rendelkezésre álló 750 milliárd forintos keretösszeg 93,5 százalékára kötöttek hitelszerződést a hitelintézetek, ez 10 ezer szerződést és közel 701 milliárd forintot jelent - tette hozzá Balog Ádám, az MNB alelnöke.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







