17 °C Budapest

Feltámad a legendás magyar gyár

MTI
2013. május 17. 18:03

Kilenc év kényszerszünet után újraindult a több mint 300 éves hagyományokkal rendelkező üveggyártás Parádsasváron, miután megkezdte termelését az Art Glass Parád Kft. - jelentették be pénteken Parádsasváron, az üzemben tartott sajtótájékoztatón.

A gyártást az üvegtervezők 30 millió forintos beruházással felújított egykori laboratóriumában indította el a belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság, amely egyelőre nyolc embert foglalkoztat. A korábban csaknem 400 embert foglalkoztató, II. Rákóczi Ferenc által több mint 300 éve alapított Parád Kristály Manufaktúra 2004-ben ment csődbe. Azóta nem készültek hagyományos kézi megmunkálású kristályáruk a településen.

A sajtótájékoztatón Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy a helybeliek szíve ma is összeszorul a leromlott és kirabolt egykori üveggyár látványától, hiszen az jelentette az életet a település és a kistérség számára. Ugyanakkor a termelés újraindulása azt jelenti, hogy még ha kisebb méretben is, de megmaradt a tudás, a hagyomány és a tapasztalat. Az életnek alkotásról és értékteremtésről kell szólnia, Parádsasvár számára pedig az egyedi kristálytárgyak egyet jelentenek az élettel - mondta a politikus.

Berényi Zsolt, az üzem vezetője arról szólt, hogy az egykori kísérleti üveghutában ötvözik a modern technológiát a több évszázados eljárásokkal. A termelés megindításához szükséges forrásokat regionális fejlesztési és munkahelyteremtő pályázatokon nyerték. A hutában olyan üvegfúvók dolgoznak, akik az üveggyár felszámolásakor vesztették el az állásukat. A tervek szerint a dolgozói létszám hamarosan még néhány fővel bővül - mondta a üzemvezető.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 7. 10:32