A „bújtatott” minőségi cserékről és a már korábban kilépők pótlásáról is szól ez a nyár szakértők szerint.
Két kenyai egyetemista kifejlesztett egy olyan készüléket, melynek segítségével a kerékpárosok menet közben feltölthetik mobilkészülékeiket. Hozzávetőleg egy órát kell tekerni egy teljes töltéshez.
A 22, illetve 24 éves diákok olyan dinamóról működő készüléket szerettek volna kifejleszteni, ami segítséget nyújt a vidéken, jobbára áram nélkül élők számára segítséget nyújt. Elmondásuk szerint ők is ilyen falvakban nőttek fel, és tudják, mekkora problémát jelent az elektromos áram hiánya.
Legtöbbjük több órát utazik azért, hogy valamelyik közeli nagyvárosban, 2 dollárért feltölthesse mobiltelefonját, egy autó akksijáról, vagy napelemről.
Az általuk kifejlesztett készülék igen apró, elfér a zsebben a mobiltelefon mellett, így nem jelent akadályt biciklizés közben a töltés.
Az eszközt a két villamosmérnök hallgató a nyáriszünetben értékesíti, darabját 350 kenyai shillingért, vagyis kevesebb mint 900 forintért. A helyi kerékpárokra hátul rögzített dinamó segítségével egy órás kerékpározás alatt fel lehet tölteni a telefonokat.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyelőre tömeggyártásban még nem gondolkodik a két diák, nemrég kaptak azonban egy kisebb megrendelést egy NGO-tól, amely tesztelni szeretné a készüléket, így remélik, hogy később széles körben el tud terjedni.
Becslések szerint a 38,5 millió kenyai közül 17,5 millióan rendelkeznek mobillal.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.