Megvan a szegénység ellenszere

Pénzcentrum
2009. január 19. 05:40

Mivel manapság a legfejlettebbnek mondott országok is válságot élnek meg, ahol nem jut már pénz arra, hogy a család a harmadik autót, vagy a gyereknek a plazmatévét megvegye, meglehetősen kevés szó esik a harmadik világ szegényeiről, akiknek nem, hogy szórakozásra, de még létfenntartásra sem jut. Pedig lehetne nekik segíteni, akár még megtérülő üzleti befektetés formájában is. Egy valakinek már sikerült!

Paul Polak neve vélhetően a legtöbbünknek ismeretlenül cseng, holott ha valakinek, hát neki járna az elismerés, és a köztisztelet, amiért több, mint 17 millió embernek segített kikecmeregni a legnagyobb szegénységből.

Sajnos a világon jelenleg is több mint egy milliárd ember él kevesebb, mint napi egy dollárból, vagyis alig több mint 200 forintból, ami, valljuk be, elképzelhetetlen egy európai életszínvonalhoz szokott ember számára.

A különféle nemzetközi szervezetek, melyek zászlajukra a szegénység leküzdését tűzték ki, legtöbbször "csak" segélyeket nyújtanak, élelmiszerek, gyógyszerek, vagy egyéb fogyasztási cikkek formájában, ezek hatása azonban rendkívül rövid távú. Persze léteznek egyéb próbálkozások is: iskolák építése, internet bevezetése, mezőgazdasági oktatás meghonosítása, és még sorolhatnánk a főként Afrikában végrehajtott próbálkozásokat, ezek hatékonysága azonban kétséges.

Paul Polak, illetve az általa alapított International Development Enterprises (IDE) azonban más stratégiát tart fenntarthatónak, és főként hatékonynak a szegénység leküzdésében, ami nem utolsó sorban még üzleti lehetőséget is magában rejt.

A lényege az, hogy az 1 milliárd nyomorban tengődő emberre úgy kell tekinteni, mint potenciális vállalkozóra, akik sokkal inkább szeretnének maguk is pénzt teremteni, mint ilyen-olyan adományban részesülni. Ráadásul legtöbbjük rendelkezik is csekély méretű földterülettel, azonban a megmunkáláshoz szükséges szakértelem, de legfőképp eszköz nincs a birtokukban.

Nincs tehát másra szükségük, mint olyan olcsó berendezésekre, mellyel megsokszorozhatják termelékenységüket, és a gépekbe fektetett tőke rövid időn belül busásan megtérül.

Ezt ismerte fel az IDE is, és állt neki 25 dolláros öntözőberendezések, lábbal hajtható, bambuszból gyártott szivattyúk, víztartályok gyártásának és értékesítésének, mellyel a farmerek jobb minőségű terményeket tudnak előállítani, és értékesíteni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az üzletember szerint a multinacionális vállalatok nem ismerték még fel, hogy mekkora üzleti lehetőség rejlik abban, ha termékeiket, és árképzésüket a harmadik világ igényeihez igazítják, és egészen addig nem is fogják komolyan venni ezeket az országokat, amíg több más cég be nem bizonyítja, hogy ebből profitot is lehet csinálni.

Márpedig tényleg megtérül a befektetés, amiről a Polak által írt könyvben, az Out of Poverty-ben található számok is tanúskodnak: az elmúlt 25 évben az IDE 78 millió dollárt fektetett be, míg ugyanezen időszak alatt az "egy-dolláros" kisvállalkozók 139 millió dollárt költöttek hatékonyságnövelő berendezésekre, ami évente 288 millió dollár nettó bevételt generált számukra.

Azóta Polak már továbblépett, és a vidéken élő szegények mellett a városi szegények számára is kifejlesztett egy terméket, méghozzá egy napenergiával működő víztisztító berendezést, amely naponta 1000 gallon, vagyis több mint 3700 liter iható víz előállítására képes. Az eszköz maga nem új keletű, azonban a hasonló funkciót betöltő eszközök jóval drágábbak, míg ez csak 300 dollárba kerül.

Természetesen a termékek egyszerű legyártása, és értékesítése önmagában nem elegendő, mellette szükség van egyfajta üzleti modell, marketing szemlélet, valamint az eszközök használatának oktatására is, amint az IDE szintén magárra vállal. Jelenleg mintegy 75 gyár, 2000 üzletkötő, és 3000, IDE-berendezéseket használó mikro-vállalkozás működik, a Polak által írt könyv szerint.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem