Nem mindennapi jelenetet videóztak Szombathelyen: egy vaddisznókoca több kismalacával együtt szaladt át az oladi körforgalomnál, majd eltűnt az út menti bokrok között.
Az európai uniós állásponttal összhangban Magyarország nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, az továbbra is a második kategóriába tartozik, amely a fokozott biztonsági kockázatú beutazást jelzi - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján.
A tárcavezető elmondta: a döntés Pintér Sándor belügyminiszterrel történt egyeztetést követően és vele egyetértésben született. Kiemelte: figyelik az eseményeket, és a Terrorelhárítási Központ (Tek) is növelte készültségi fokozatát, ha bármilyen negatív változás történik Tunézia biztonsági helyzetében, akkor meg lehessen tenni a szükséges lépéseket.
A Tek felkészül arra, hogy amennyiben újabb terrorcselekmény történne és végletesen leromlana a biztonsági fokozat, akkor állami részvétellel tudják hazajuttatni a magyar állampolgárokat. "Jelenleg ilyesmiről nincs szó, de felkészültünk az eshetőségre" - tette hozzá.
(A tudnivalók a külügyi tárca honlapján megtalálhatók.) Hangsúlyozta azt is, hogy az oda utazók tartsák bekapcsolva a mobiltelefonjukat, hogy el lehessen őket érni.
A külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a Magyar Utazási Irodák Szövetségével a magyar turisták létszámának pontos meghatározása érdekében. A jelenlegi ismeretek szerint négy utazási iroda szervezésében tartózkodnak kint magyar turisták, összesen 890-en. (A Karthago szervezésében 527-en, a Neckermannéban 32-en, a Taurus Reisenében 225-en és a Sun and Fun szervezésében 106-an.) A Karthago Utazási Iroda szervezésében szombaton 184 ember utazik haza, de a kifele tartó gép is visz turistákat, és az ő számukról nincs információ.
Egyelőre egyik uniós tagország sem szervezi turistáinak kimenekítését állami eszközökkel, az európai turisták charterjáratokkal hagyják el Tunéziát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy konzul a terrorcselekménnyel sújtott Szúszában tartózkodik, hogy személyes tudja felvenni a kapcsolatot a magyarokkal, egy másik konzul Dzserbán van, a tuniszi nagykövetségen pedig 24 órás állandó ügyeletet tartanak. A magyar turisták a körülményekhez képest nyugodt hangulatban vannak, de vannak, akik idő előtt haza szeretnének utazni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







