Az előrejelzések szerint a felhőzet nem fogja zavarni az érdeklődőket, országszerte tiszta égre lehet számítani.
Új ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a légiközlekedés számára, amelyeket a koronavírus-járvány idején kell betartani.
A szervezetek a légiutazás minden szegmensére kiterjedő javaslatokat fogalmaztak meg, az induló repülőtérre lépéstől az érkező repülőtér elhagyásáig minden folyamatra kidolgoztak új szabályokat.
Az EASA és az ECDC irányelve szerint testhőmérséklet mérés után csak azok léphetnek be a repülőtérre, akik utaznak, kísérő csak rendkívül indokolt esetben lehet az utassal. A megelőzés azonban már a repülőtérre lépés előtt kezdődik: a légitársaságoknak is tudatosítani kell az emberekben, hogy csak ők léphetnek be a terminálokba, és csak akkor utazzanak, ha egészségesnek érzik magukat, és nem mutatnak tüneteket. Ellenkező esetben az utastól meg lehet tagadni a repülőtérre belépést, vagy a repülőgépbe beszállítást. Ez megtagadható attól is, aki nem hajlandó a szabályokat betartani.
Minden utasnak kötelező lesz a maszk viselése a repülőtéren, és a repülés közben is, ahogy ezt az utasokkal foglalkozó személyzetnek is előírják. Az utasokat ösztönözni kell az online utasfelvétel, és az önkiszolgáló poggyászleadó automaták használatára, hogy csökkenteni lehessen az érintkezést.
A repülőtereken az utasfelvétel, az utasbiztonsági ellenőrzés és a beszállítás során is be kell tartani a másfél méteres fizikai távolságtartást, folyamatosnak kell lennie a fertőtlenítő takarításnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Amennyiben a járaton valaki tüneteket produkál, akkor lehetőség szerint az utolsó sorban az ablak mellett kell leültetni, és két sor távolságot kell hagyni a többi utastól. Ha a fedélzeten utazás közben valaki nem hajlandó maszkot hordani, akkor csak emiatt a gép nem szakítja meg az útját, de a szabályt be nem tartó utassal szemben a fogadó ország hatóságai eljárást fognak indítani. A gépek fedélzetén az ellátás minimálisra csökken, ahogy a kabinban az utasok mozgását is csökkenteni kell.
Az EASA és az ECDC nem támogatja a biológiai útlevél bevezetését, illetve a teszteléseket, mert az emberek immunreakciója eltérő mértékű lehet, a gyorstesztek pedig nem elég megbízhatóak.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







