A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma:
A felmérések szerint az emberek többsége szeptemberben már részt venne valamilyen szakmai rendezvényen - mondta a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (Maresz) elnöke szerdán az M1-en.
Ganczer Gábor közölte: a közvélemény-kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a megkérdezettek 45-50 százaléka elmenne egy szakmai rendezvényre, például egy konferenciára, míg július-augusztusra ez az arány mindössze 20-25 százalék.
Emlékeztetett, egyelőre a maximum 200 résztvevős esküvőket, temetéseket lehet megtartani, egyéb rendezvényeket azonban nem. Szerinte ugyanakkor hamarosan engedélyezhetik a tréningek, konferenciák megtartását is, hiszen az ilyen programokon könnyen alkalmazhatók például a távolságtartási szabályok.
Kitért arra is, hogy az idei nemzetközi konferenciák többségét a szervezők lemondták, viszont úgy látják, a hazai rendezvényeket szeptemberben vagy októberben megtartják. Hozzátette: már Magyarországon is van példa az online konferenciákra.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







