Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen és Kecskeméten is elindul a szolgáltatás.
A sportturizmus is fellendülhet a járvány után a szakember szerint. Kiemelte, erre az ágazatnak is fel kell készülnie.
Éskovács Péter turisztikai kommunikációs tanácsadó a Veszprém megyei hírportálnak arról beszélt, hogy a sportturizmusban még sok tartalék rejlik Magyarországon. Egy felmérés alapján kiemelte, az Európai Unióban mi vagyunk a harmadik legkevésbé sportos nemzet, Ciprus és Horvátország után nálunk foglalkoznak a legkevesebben a rendszeres testmozgással. Mindez változhat a járvány után, amikor várhatóan többen sportolnak majd, amire fel kell készülni a turisztikai és sporttal kapcsolatos szolgáltatóknak is.
A szakember főként a családi programok területén lát újabb lehetőséget, ezért is hozták létre még korábban Füred kapitányt, a balatoni mesehőst. Ez a figura túrákon, hajós kirándulásokon, sportrendezvényeken is arra buzdít minden gyereket és szülőt, hogy ne csak strandon fekve, lángossal a kezükben töltsék a szabadidejüket, hanem aktívan, sok mozgással egybekötve fedezzék fel a Balaton rejtett kincseit.
Mint mondta, miután tömegrendezvények idén nyáron nem lesznek, azt kell átgondolni, hogyan lehet családi csoportoknak kincsvadászatokat szervezni. Erről már tárgyalnak a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, a Balatoni Kör és a Balatoni Turisztikai Szövetség éttermeivel, szállodáival, szobakiadóival.
Bizakodik és a célra koncentrál a Spurs edzője: vasárnap minden eldől, szuperizgalmas a kiesési harc
A vezetőedző szerint a Tottenham vasárnapi, a kiesés elkerüléséért vívott sorsdöntő mérkőzése fontosabb, mint a tavalyi Európa-liga-döntő volt.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








