Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök felajánlotta lemondását a pártelnöki posztról, de ezt a testület nem fogadta el.
A járvány jelenlegi állása alapján, illetve az operatív törzs előrejelzései szerint nyár végén, ősszel oldhatják fel a korlátozásokat Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában 2021. január 15-én. Az interjúban a miniszterelnök beszélt a vakcinák elérhetőségéről és a magyar gazdaság állapotáról is.
Cikkünk folyamatosan frissül...
Orbán Viktor közlése szerint a tegnapi napon 111 honfitársunk hunyt el koronavírusban és 1513 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon. A miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy 4717 beteg gyógyult meg. Hozzátette:
Az operatív törzs ülésről érkezve Orbán Viktor azt is elmondta, hogy az ország oltókapacitása jóval magasabb, mint a rendelkezésre álló oltóanyag mennyisége. Hozzátette: "míg a britek beoltották a lakosság 4%-át, addig az EU-ban átlagosan 1% alatti ez a szám."
- fűzte hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy "a felelősség kérdését későbbre kell halasztani, ahelyett, hogy lobogtatnánk ezeket a számokat, és a frusztrációnkat a brüsszeli bürokratákra irányítanánk". Orbán viszont azt is kiemelte, hogy most arra fókuszál az operatív törzs, hogyan szerezzünk be orosz és kínai vakcinát (a kínai vakcina hatékonyságáról nem tett említést a miniszterelnök). Hozzátette: a kínai vakcina nagy mennyiségben elérhető, most arra van szükség, hogy a magyar egészségügyi hatóság néhány napon beül egyértelmű választ tudjon adni arra, hogy használható-e itthon ez a vakcina.
- fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán felidézte, a görög származású uniós biztos azt kérte a minap is, hogy a közös uniós vakcinabeszerzési stratégiát tartsák be és ne tárgyaljanak olyan gyártókkal külön a háttérben, amelyekkel a Bizottság már leszerződött. Erre a felvetésre Orbán leszögezte:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy vakcinainfo.gov.hu regisztrációs felületén azért nem kapnak még az emberek visszaigazolást az oltási időpontról, mert még nincs elég vakcina. "Amikor lesz vakcina, akkor tudunk felelősséggel időpontot ajánlani. Amint lesz vakcina, azonnal jelezni fogjuk az oltás időpontját az érintetteknek" - tette hozzá.
A műsorvezető kérdésére - miszerint "A jó számokat csak a korlátozások fenntartásával lehet fenntartani?" -, Orbán Viktor elmondta, "mindannyian szabadulnánk már ezektől a korlátozásoktól, de közben romlik a helyzet Nyugaton."
- tette hozzá a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, "ha az egészségügyi hatóságok elvégzik a dolgukat és a kínai vakcinát is tudjuk használni, akkor olyan gyorsan tudunk oldani, hogy talán még jóval nyár előtt is vissza kaphatjuk a régi életünket." A kormányfő megjegyezte, hogy több millió adag kínai vakcinát be tudna szerezni rövid távon a magyar kormány. (A kínai vakcina hatékonyságáról itt sem tett említést a miniszterelnök.)
Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban beszélt arról is, milyen állapotban van a magyar gazdaság, illetve elárulta, hogy várhatóan teljes adó- és járulékmentesség jön a 25 év alatti fiataloknál. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen:
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








