21 °C Budapest

Orbán Viktor: teljes adó- és járulékmentesség jön a 25 év alatti fiataloknál

2021. január 15. 08:25

Teljes adó- és járulékmentesség jön a 25 év alatti fiataloknál - jelentette be Orbán Viktor 2021. január 15-én a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A miniszterelnöki interjúban a járványhelyzet mellett szó volt a magyar gazdaság állapotáról is.

Megtartotta szokásos, péntek reggeli rádióinterjúját Orbán Viktor; amelyben a miniszterelnök értékelte a járvány jelenlegi állását és elárulta azt is, várhatóan mikor oldhatják fel itthon a korlátozásokat. Erről itt olvashatsz részletesen:

Orbán Viktor a magyar gazdaság állapotáról

A miniszterelnök meglátása szerint három oka van a járvány mellett is javuló gazdasági folyamatoknak Egyrészt az, hogy az emberek dolgozni akarnak, másrészt az, hogy javul a cégek termelési hatékonysága, harmadrészt pedig az, hogy a magyar kormány által teremtett üzleti környezet (pl. adócsökkentések, beruházni akaró vállalatok támogatása) jól működik.

Felidézte, hogy tavaly jelentős, 430 milliárd forintos adócsökkentéseket hajtottak végre a központi adók terén, amire a műsorvezető közbevetette, hogy az önkormányzatok szívják is a fogukat miatta. Erre Orbán úgy reagált: "ne az intézményi érdekeiket nézzék az önkormányzatok", hanem segítsék a közös célokat, másrészt szerinte a Budapesten csökkentett helyi iparűzési adó egyébként is Budapesten maradt pénztömegként (a cégek itt gazdálkodnak, a náluk maradó pénz bekerül a gazdaságba, csak máshogy). Emellett szerinte hatékonyabban kell működtetni az önkormányzatokat is és akkor enyhülnek a gazdálkodási nehézségek.

Műsorvezetői kérdésre, miszerint számíthatnak-e kompenzációra az önkormányzatok a hipa felezése miatt (mint ismert, legfeljebb 1%-os árbevétel alapú adót vethetnek ki 2021-ben az önkormányzatok a 4 milliárd forint alatti éves árbevételű cégekre), Orbán elmondta: a nagyobb települések ne nagyon számítsanak erre, mert a kompenzáció kifejezés egyébként is arra utalna, hogy valamit elvett a kormány, amit vissza kell adni, márpedig az ő logikája szerint a hipa felezéssel a cégeknél maradó pénzt valójában más csatornán keresztül úgyis az adott településen költik el a cégek.

Elismerte, hogy a hipa "elég kegyetlen adófajta, mert nincs tekintettel a vállalkozás eredményére" és felhívta a figyelmet arra, hogy csak a 4 milliárdos árbevétel feletti cégeknél írták elő a hipa felezést, hogy a kisebb cégeket védjék. Hozzátette: mivel a hipa felezés a kisebb településeket hatványozottabban érinti, ezért a 25 ezer fő alattiaknál született döntés egyelőre a kompenzálásról,

afelett majd meglátjuk, hogy ki hogyan gazdálkodik, hogyan szervezi át a dolgait.

Mi lesz a munkahelyekkel?

Egyes szakértők szerint "túlzottan optimista a magyar miniszterelnök" az idei gazdasági növekedést illetően (3,5%) - szegezték a kérdést a miniszterlnöknek. Orbán szerint viszont a számok azt mutatják, hogy a lezárások ellenére is 2020 decemberében már picit többen dolgoztak, mint a válság előtti év decemberében (2019). Ez szerinte egyértelműen azt jelzi, hogy van lendület a magyar gazdaságban. Azt viszont ismét leszögezte, hogy tartja magát azon vállalásához, miszerint:

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Több munkahelyet fogunk létrehozni, mint amennyit a vírus tönkretett.

Adó- és járulékmentesség jön

A miniszterelnök meglátása szerint a javuló gazdasági eredményekhez mindamellett az is hozzájárult, hogy "lefogtam 3000 milliárdot a bankoktól, moratóriumot rendeltem el". Ezzel a tavaly tavasz óta érvényben lévő hiteltörlesztési moratóriumra utalt, ami egyelőre az embereknél és vállalkozásoknál maradt likviditásként. Ezek a lépések így együtt meg fogják hozni az eredményt - vetítette előre.

Orbán Viktor szerint a javuló gazdasági adatok nyomán három dolgot kell kiemelni: Egyrészt megkezdte a kormány a 13. havi nyugdíj visszaépítését, ami azt jelenti, hogy idén februárban a szokásos folyósítás mellett plusz egy heti nyugdíj is érkezik, majd 4 év alatt fokozatosan visszavezetik a 13. havi juttatást. Másrészt, elindult "a valaha volt legnagyobb lakásfelújítási és otthonteremtési program". Viszont Orbán azt is elmondta, hogy

egy kocka hiányzik még és nehéz tárgyalásaim vannak a pénzügyminiszterrel, de legkésőbb 2022. január elsejétől azoknak a fiataloknak, akik még nem töltötték be a 25. életévüket, teljes jövedelmadómentességet adunk.

Az utóbbi lépés teljesen új bejelentés (teljes szja és járulékfizetési mentességet jelent) és a munkába lépés támogatását, a foglalkoztathatóság javítását is célozza és Orbán szerint "130-150 milliárd forintba fog ez kerülni". Leszögezte: "ezt legkésőbb január elsejével szeretném elindítani". Hozzátette:

ha ez sikerül, akkor az egész válságkezelési program sikeres lesz.

.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?