Az operatív törzs közölte, hogy lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, de a készenléti szerveket többször riasztották, mint tavaly ilyenkor.
Szerdán nyit a Széchenyi Fürdő és a Rudas is - ismertette a Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. május 30-án nyitotta meg a strandjait, azonban, köszönhetően az időjárásnak, a 2019-es évi forgalom mintegy 4 százalékát ért el csupán - ismertette Szűts Ildikó az InfoRádióban. Ám a kánikula végre megtette a hatását: így szombaton és vasárnap már közel 21 500 vendégük volt, és a forgalom már megközelítette a 60 millió forintot. Az az emberekben kezd visszatérni a bizalom, hogy biztonságos a strandra járás, ennek köszönhetően rendeződhet lassan a forgalom.
A vezérigazgató emlékeztetett, június 22-én jelent meg az a Nemzeti Népegészségügyi Központ által jegyzett állásfoglalás, amely lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően megnyissanak a fürdők zárt terei, illetve maguk a gyógymedencék. Ennek értelmében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. azonnal megindította az általa gondozott medencék feltöltését és fertőtlenítését. Miután a vizek laboratóriumi ellenőrzése már megtörtént, Szűts Ildikó tájékoztatása szerint a Széchenyi és a Rudas Fürdő is készen áll a nyitásra, ami várhatóan július 1-jével történik meg.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








