A július 1. és augusztus 20. között működő önkéntes szolgálat összesen tíz déli parti strandon biztosít a nyaralók számára azonnali és szakszerű elsősegélynyújtást.
Egyre többen választják a kötöttpályás közlekedést, legalábbis ez derült ki a MÁV által közölt adatokból. A vasúttársaságnál arról is érdeklődtünk, hogy mi okból vannak fennakadások egyes elővárosi vonalakon, ugyanis olvasóink gyakori késésekről számoltak be. Ennek kapcsán több okot is felsorolt a MÁV.
Megküldte válaszait a MÁV csütörtöki cikkünk kapcsán, amelyben kiszámoltuk, milyen közlekedési eszközzel mennyi idő bejutni Budapestre az agglomerációból. Az elővárosi közlekedés kapcsán a többi között arra voltunk kíváncsiak, hogy általánosságban milyen késéssel üzemelnek ezek a vonalak, és azt is szerettük volna megtudni, hogy hányan szállnak elővárosi vonatokra.
Több olvasónk is panaszkodott arra, hogy a MÁV 71-es vonalán (Budapest-Vácrátót-Vác) gyakoriak kisebb-nagyobb a késések. Erre reagálva a vasúttársaság közölte: az említett szakaszon 2018-ban az összes járatra vetített fajlagos késés 3,3 perc volt. Összehasonlítva az utolsó negyedéves adatokat, 2018-ban 5 százalékkal többen utaztak 2017-hez képest, tavaly egész évben több mint 3,1 millióan vették igénybe a vasutat ezen a viszonylaton.
Egy másik vonalon, a Budapest-Vác-Szob viszonylat elővárosi szakaszán - egy másik olvasónk ezt a vonalat is problémásnak mesélte - tavaly a hosszabb eljutási idő fajlagosan 2,16 perc volt. 2017 utolsó negyedévet összehasonlítva 2018 hasonló időszakával, 2 százalékos az utasfő-emelkedés, a teljes utasszám pedig közel 12,6 millió volt, amellyel egyúttal ez a szakasz az ország legnagyobb forgalmú agglomerációs vonala (kis különbséggel második helyen a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) vonal áll) - közölte a MÁV sajtóosztálya, amely szerint épp ezért ezen két elővárosi vonalon (70 és 100a) KISS emeletes motorvonatokat állít forgalomba a vasúttársaság 2019 végétől.
Forgalmi okok miatt késnek
Mint írták, a fővárost Váccal összekötő vonalakon a hosszabb menetidők főbb okai az ideiglenes sebességkorlátozások, a csatlakozásra várás és más pontatlan vonat miatti vonatforgalom-szabályozás. Valamennyi budapesti elővárosi vonal figyelembevételével a vonatok átlagosan 87százaléka pontosan közlekedett, a hosszabb menetidő fajlagosan 2,6 perc volt az állami cég adatai szerint. A Maglódot is érintő Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonalon ez a szám 2 perc volt. 2017-ben közlekedő több mint egymillió személyszállító vonat közlekedési ideje 159 év volt egy év alatt.
Rengetegen utaznak vonattal
A 2018-as teljes éves elővárosi utasszámokról márciusban tud teljes összesítést adni a vasúttársaság.
- írták.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az év végi adatok alapján a legjelentősebb utasforgalom-emelkedés az elővárosban a Budapest-Déli-Tatabánya szakaszon volt, ahol tavaly 24 százalékkal választották többen a kötöttpályás közlekedést, egész évben közel 4,8 millióan utaztak.
Az esztergomi és a székesfehérvári vonalon 22-22 százalékos a növekedés, mindkettőn rekordszámú vásárolt menetjegyet - előbbi esetében 3,9, utóbbinál 9,4 millió utas. A kunszentmiklós-tassi vonalon - a modern FLIRT motorvonatok közlekedésének is köszönhetően - szintén jelentős, 21százalékos volt az emelkedés 2017 és 2018 negyedik negyedévét összehasonlítva, tavaly - teljes évre vonatkoztatva - közel 1,9 millió utazást regisztráltak. A MÁV sajtóosztálya megjegyezte, ezen utasszám adatokban nincsenek benne a jogszabály alapján díjmentesen utazók, pl. 65 év felettiek, 6 év alattiak, határon túli magyarok, díjmentesen utazó diákcsoportok, valamint a fővároson belül Budapest-bérletet használók. Az egyes vonalaknál kimutatott számok azokat az utasokat jelzik, akik viszonylatos menetjeggyel vagy bérlettel utaztak az adott vonalon.
Kiemelték, a szolgáltatási színvonal fejlesztése a jövőben sem áll meg: Az új járműbeszerzések révén az elővárosban szinte teljes mértékben modern motorvonatok szállítják majd az utasokat. A vasúttársaság azt várja a Kelenföld-Százhalombatta és a Budapest-Hatvan vonalszakasz teljes felújítása után, hogy stabilabb, kiszámíthatóbb lesz a menetrend, a nagyobb pályasebesség révén csökken az elővárosi vonatok menetideje, az átmeneti kényelmetlenségek után pedig magasabb színvonalú szolgáltatást vehetnek igénybe az utasok és az áruszállító vasúti társaságok.
Kiadták a legmagasabb riasztást: 38 fokos pokoli kánikula és váratlan viharok csapnak le az országra
Kedden is folytatódik az extrém hőség.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







