9 °C Budapest

Fotó: ilyen emeletes vonatok fognak járni két vonalon jövőre

2018. november 27. 15:00

A MÁV-START 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon. A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első kocsiszekrénye megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba, ahol a betétkocsik összeszerelését végzik.

Az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelésére, a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. stratégiai együttműködése keretében, Dunakeszin kerül sor. Ezen felül 8 szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, illetve az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények összesen 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül, ezek gyártásáért a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központja felel.

Az első három szerelvény, illetve a járművek kocsiszekrényei és a motorkocsik a Stadler emeletes vonatok gyártásáért felelős svájci kompetenciaközpontjának irányítása alá tartozó minszki üzemben készülnek.

Az új szerelvény a Dunakeszi Járműjavítóban. Fotó: MÁV-START

A vasúttársaság a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalakon Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalakon állítja forgalomba a KISS vonatokat, 2019-2020-ban. Az új járműbeszerzésekkel ezeken a vonalakon már teljes mértékben modern motorvonatokkal lesz megoldható az utasszállítás.

A nagykapacitású motorvonat beszerzéséről tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor. A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskeretéből. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság.

Sokan elférnek rajta

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű), emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal a MÁV-START új korszakot nyit a személyszállításban. A gyors, 160 km/h engedélyezett sebességű, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból, az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A KISS vonatok üzemeltetési szempontból kivételes rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, ugyanis a járművek a MÁV-START kötelékében üzemelő 123 darab - szintén Stadler gyártmányú - FLIRT motorvonattal is illeszkednek, ezért akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.
A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd.

Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez). A KISS-ek a legutóbbi biztonsági szabvány szerint készülnek, továbbá a gyártó ellátja őket az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon - a pályaparaméterektől függően - a 160 kilométer per óra engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm