Szigorítja az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokat Görögország.
Indul az előszezon a Balatonnál: itt a menetrend, így spórolnak 15%-ot a jegyárakon az élelmes magyarok
"Idén a strandszezonnal együtt indulunk! Minden eddiginél korábban, már a május 1-jei hosszú hétvégén élesítjük az előszezoni menetrendet, amelynek köszönhetően több vonattal, jobb buszcsatlakozásokkal, a MÁVPlusz alkalmazáson keresztül elérhető 15%-os okoskedvezménnyel pedig olcsóbban lehet eljutni a Balatonhoz" - közölte a közösségi médiában Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
Ahogy minden évben, az előszezon kezdetétől a Balaton, Tópart és Kék Hullám InterCityk és a Jégmadár Expressz minden kocsija helyjegyköteles, hogy mindenkinek garantálni tudják az ülőhelyét - írta Hegyi Zsolt, és felhívta a figyelmet, hogy az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását azzal, ha előre megváltják jegyüket.
A kerékpárral utazóknak a déli part esetében a Tópart IC-t, az északi part esetében a Vízipók sebesvonatokat ajánlják igénybe venni. A menetrend már elérhető a MÁVPlusz alkalmazásban és online felületeken.
MÁV előszezoni menetrend május 1-től
A MÁV honlapja szerint is május 1-jétől életbe lép a Balaton térségében az előszezoni menetrend, amely korábban, már a május elsejei hosszú hétvégén megkezdődik, és a főszezon június 20-i indulásáig tart. Budapestről és számos dunántúli nagyvárosból közvetlen járatokkal érhető el a balatoni régió, a tópart mentén pedig a vonatokhoz csatlakozó autóbuszjáratok segítik a továbbutazást. Május 11-től a Bagolyvonatok is közlekednek, így az éjszakai utazás is elérhetővé válik.
A MÁVPlusz appban megváltott minden belföldi vonat- és buszjegyre, kerékpárjegyre és helyjegyre 15%-os okoskedvezmény jár.
Felhívják az utasok figyelmét, hogy az előszezonban már minden Balaton felé közlekedő InterCity és expresszvonatra helyjegyet is váltani kell Budapest és a Balaton közti távolsági utazás esetén.
Helyjegy nélkül csak a part menti állomások (és a tótól nyugatra fekvő végállomások) között lehet utazni.
Utazás a déli partra
Budapest és a Balaton déli partja között háromféle sűrűn közlekedő vonattal lehet utazni: a Balaton és Tópart InterCity-vel, valamint a Déli->Parti InterRégió vonattal.
- a Balaton InterCity vonattal Budapest és Keszthely között,
- a Tópart InterCity vonattal Budapest és Nagykanizsa között,
- a Déli->Parti InterRégió vonattal Budapest és Siófok (egyes vonatok esetében Fonyód, Balatonszentgyörgy) között.
A két InterCity-vonat együttesen óránként közlekedik a tó déli partján, ezek biztosítják a leggyorsabb, legkényelmesebb eljutási lehetőséget, így a fővárosból Siófokra 73 perc alatt lehet eljutni. A kisebb forgalmú megállókat a Déli->Parti InterRégióval lehet elérni, mely kétóránként közlekedik. Pénteken és hétvégén Szitakötő InterRégió vonatok is közlekednek Budapest és Fonyód között, így még több vonat közül választhatnak utasaink a legforgalmasabb időszakokban.
A part nyugati felén Fonyódtól a Fenyves sebesvonatokkal is lehet utazni, melyekkel kétóránként Keszthelyen túlra, Tapolca felé is közvetlen eljutást biztosítunk. Keszthely térségében hétvégente már az előszezon kezdetétől elindulnak a vasúti menetrendhez igazodó autóbuszjáratok. A Keszthely–Balatonmáriafürdő–Fonyód autóbuszvonalon közlekedő napi 2 járatpár Keszthelyen mindkét irányban csatlakozást biztosít a Keszthely és Győr között közlekedő Helikon InterRégió vonatokhoz.
A Keszthely–Szigliget–Tapolca autóbuszvonalon kétóránként közlekedő járatok Keszthelyen mindkét irányban csatlakozást biztosítanak a Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity vonatokhoz.
Utazás az északi partra
Budapest és a Balaton északi partja között is háromféle sűrűn közlekedő vonattal lehet utazni:
- a Kék Hullám InterCity-vonattal Budapestről Balatonfüreden át Tapolcára,
- a Vízipók sebesvonattal Budapestről Balatonfüredre,
- a Katica InterRégió vonattal szintén Budapestről Balatonfüredre.
A Kék Hullám vonat már az előszezonban InterCity-vonatként, IC-minőségű kocsit is továbbítva biztosítja a leggyorsabb eljutást Balatonalmádiba és Balatonfüredre, ahova kicsivel több mint másfél óra alatt lehet eljutni, valamint a part Balatonfüreden túli településeire, többek között Révfülöpre, Zánkára és Badacsonyba.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az InterRégió- és sebesvonatok együttesen nagyjából óránként közlekednek.
A Katica InterRégió vonatok a keleti medence partján minden állomáson és megállóhelyen, a Vízipók sebesvonatok Káptalanfüred kivételével minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Hétvégén Keresztespók InterRégió-vonat is közlekedik Budapest és Balatonfüred között (reggel a Balaton irányába, délután vissza), ezáltal utasaink még több vonat közül választhatnak a legforgalmasabb időszakokban.
A part legnyugatibb felén, Tapolca és Keszthely között a Helikon InterRégió- és a Fenyves sebesvonatokkal lehet utazni, utóbbiak a déli part, Fonyód felé is közvetlen kapcsolatot adnak. Keszthely térségében hétvégente már az előszezon kezdetétől elindulnak a vasúti menetrendhez igazodó autóbuszjáratok. A Keszthely–Szigliget–Tapolca autóbuszvonalon kétóránként közlekedő járatok Keszthelyen mindkét irányban csatlakozást biztosítanak a Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity vonatokhoz.
Távolsági vonatok a Balatonhoz
Budapest mellett számos vidéki nagyvárosból – Győrből, Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről – és a Dunakanyarból is indulnak közvetlen vonatok a Balatonra, így az ország számos pontjáról el lehet jutni a tóhoz már az előszezonban is.
Vármegye- és országbérletek, napijegyek érvényessége
- Vármegyesbérlet és Vármegye24 napijegy: csak a nem helyjegyes vonatokon, valamint a helyjegyes vonatok helyjegy nélkül igénybe vehető szakaszán használhatók utazásra, illetve megyehatáron átnyúló utazás esetén kombinálhatók (pl vármegyebérlet és Vármegye24 napijegy(ek) együttes használata)
- Országbérlettel és Magyarország24 napijeggyel bármely vonaton lehetséges az utazás, a helyjegyes vonatokra azonban a helyjegyet meg kell váltani.
- A Balaton24 napijeggyel a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei rendkívül kedvező áron, könnyen és kényelmesen elérhetőek. A napijeggyel a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint egyes part menti VOLÁN-járatokon is korlátlan számban lehet utazni. Az autóbuszokkal olyan, vonattal nem megközelíthető települések is elérhetők, mint Tihany vagy Szigliget.
A Balaton24 napijegy ára 1090 forint. A napijegyet a MÁV applikációból megváltó utasaink a fenti árból 5% kedvezményt kapnak.

A kép kinagyításához kattints ide!
Komoly változás a magyar vasúton: a főszezon közepén állítják le a vonatokat ezen a népszerű vonalon
Pályafelújítás miatt július 20. és augusztus 31. között vonatpótló autóbuszok közlekednek Vámosgyörk és Gyöngyös között.







