Borzasztó időszak jön több százezer magyarnak: idén sokkal tovább tarthat a szenvedés
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet.
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet.
Idén már 823 Lyme-kóros esetet regisztráltak a 27. hétig, csak a múlt héten 85-öt. Tavaly az első félévben nem volt ennyi megbetegedés.
Takarékos megoldásokból mindig bőven akad az interneten. Most kifejezetten a nyári szezon medencés kiegészítői között böngészve találtunk rá egy újabb spórolós őrületre.
Hamarosan indul a 2024. évi parlagfűszezon, ami azt jelenti, hogy rengetegen indulhatnak majd egyszerre gyógyszerért, orrsprayért a patikába.
Annak jártunk utána, hogy ha ez a közkedvelt nyári étel ennyiből is megvan, akkor mi okozza azt, hogy akár 2-3 ezer forintot is elkérnek érte?
Ma már nem feltétlenül drágább a tengerparton nyaralni, mint a Balatonon - ez derül ki egy friss videóból.
A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták.
A világjárvány és az éghajlatváltozás nyomán a hagyományosnak számító utazási szezonok mára gyakorlatilag megszűntek.
Megkerestük a tóparti önkormányzatokat, strandfenntartókat, hogy megtudjuk, milyen fejlesztéseket végeztek el a szezon előtt, illetve milyen mértékű áremelést hajtottak végre.
Málta ideális hely nyaralásra, sőt, akár nyugdíjas letelepedőknek is jó opció lehet, akik mediterrán országban képzelik el életük utolsó éveit - legalábbis elméletben.
Az Adrián jellemzően nem látni bálnákat, de tavasszal és nyáron néhány felbukkan a dél-dalmáciai és közép-dalmáciai szigeteknél.
Megéri klímaberendezést vásárolni néhány forró nyári hét miatt?
Elég nagy a szórás abban, hogy az országban hol és mennyiért kínálják most a cseresznyét.
Nincs még az a kifejezett strandidő, mégis sok család tölti a magyar tenger partján a hétvégét, a balatoni büfék nagy része azonban még nem nyitott ki olvasóink tapasztalatai alapján.
Vaszary János Parkban című képe a magyar tavaszi aukciós szezon legsikeresebb alkotásaként 150 millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria árverésén.
Egy mongol hegymászó a mostani szezon első halálos áldozata a Föld legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, eltűnt társát még keresik.
Kinyitottak a balatoni éttermek, büfék is, így megtudhattuk, milyen árakra kell készülnünk idén.
Nem véletlen tartják a rebarbarát a májusi szezon egyik legkülönlegesebb zöldségféléjének, elvégre nem csak finom, hanem egészséges is.
2024-es innovációk és jótanácsok a hűtési szezon előtt, amikre feltétlenül érdemes figyelni.
Ausztriában már készülnek a nyári szezonra, takarító és szobalány munkakörbe toboroznak magyar munkavállalókat az osztrák hotelekben idénymunkára.