Ledobta a bombát Vitézy Dávid: feljelentést tettek Mészáros Lőrinc cége ellen
Még le sem zárultak a 23 ezer milliárd forintos sztrádakoncesszió felmondásával kapcsolatos tárgyalások, amikor a Mészáros-csoport újabb súlyos csapást szenvedett el.
Még le sem zárultak a 23 ezer milliárd forintos sztrádakoncesszió felmondásával kapcsolatos tárgyalások, amikor a Mészáros-csoport újabb súlyos csapást szenvedett el.
Leáll a Déli Körvasút építése, emellett szigorodhatnak a gyorshajtásra és az elektromos rollerekre vonatkozó szabályok.
Újabb akadályba ütközött a horvát autópályák útdíjszedésének digitalizációja.
Tiltott versenykorlátozó megállapodás, illetve kartellgyanú miatt indított vizsgálatot a GVH több közétkeztetési vállalat ellen.
A felújítást végző társaság visszautasította a túlárazásról szóló vádakat.
Megmenekül a Volánbusz korábban leállított, 160 darabos új elővárosi autóbusz-beszerzése
A frissen felállított Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal első intézkedései között négy kiemelt jelentőségű büntetőügyet vont saját hatáskörbe.
Ideiglenes strand nyílhat jövő nyáron a Fertő tó magyar oldalán, ahol a tíz évvel korábbi terveknél 80 százalékkal kisebb beépítéssel számol a mostani fejlesztési koncepció
A felújítás során megőrzik a híd jelenlegi megjelenésbeli karakterét.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kormány elutasítaná az Európai Unió SAFE védelmi hitelprogramját.
A közbeszerzések terén a legfőbb cél a tényleges piaci verseny helyreállítása.
Ha a szerződést szeptemberben megkötötték volna, a fejlesztés 2027 februárjára készülhetett volna el.
981 milliárd forinttal léphetik túl a költségvetési előirányzatot, miközben a Széchenyi Kártya szabályai is módosulnak.
A szakszervezetek szerint Magyarország több uniós jogharmonizációs határidőből is kicsúszott, ezért sürgetik az uniós irányelvek hazai átültetését.
Paks tanulsága az is, hogy bár soha nem látott energiaválság fenyegetett, kritikus helyzetben elsőként a műszaki megoldásra kell koncentrálni.
A tőzsdén már tisztán kirajzolódnak az áprilisi kormányváltás gazdasági hatásai.
A rendezvénypiac évekig úgy működött Magyarországon, hogy a nagy állami megbízások jelentős része egy szűk, politikailag kiválasztott körhöz került.
Csak egy cég tett ajánlatot az augusztus 20-i rendezvény lebonyolítására, a szerződés értéke közel 4 milliárd forint.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez. A döntés hivatalossá válását követően egy nagyjából féléves felkészülési időszak kezdődik.
A tervekben családi élményzónák, kulturális rendezvények, valamint könnyű- és elektronikus zenei programok is helyet kaptak.