Az Őrség titkos patakjain táncolnak a fémkék Kisasszony-szitakötők – ebben a Facebook-videóban lélegzetelállító pillanatok bontakoznak ki a gyorsan áramló víz felett.

Kitiltották a gyerekeket a budapesti gyógyfürdőkből: csak ilyen papírral mehetnek be mostantól
Figyelem, fontos változás élesedett a gyógyfürdők szabályozásában: 14 év alatti gyermekek csak orvosi rendelvénnyel használhatják ezeket a gyógymedencéket!
Idén augusztus 1-jétől jelentős változás lép életbe a hazai gyógyfürdők látogatásának szabályozásában. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) friss tájékoztatása szerint a budapesti Rudas és Széchenyi fürdők hivatalos honlapján már elérhető az új szabályozás, amely szerint a 14 év alatti gyermekek nem használhatják a gyógyászati célú medencéket, kivéve, ha erre orvosi rendelvény áll rendelkezésre.
Miért szigorítják a szabályokat? Az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) a turizmus.com megkeresése nyomán arról tájékoztatta a fürdőközönséget, hogy az új szabályozás alapját a 510/2023. (XI. 20.) számú Kormányrendelet (1) bekezdése képezi, amely kimondja, hogy 14 év alatti gyermekek nem vehetik igénybe a gyógymedencéket és gyógyászati célú medencéket – az orvosi rendelvény kivételével. A rendelet célja, hogy biztosítsa a fürdőzés egészségügyi biztonságát és megfeleljen a közegészségügyi előírásoknak.
Mit ír elő a jogszabály pontosan?
A 510/2023-as kormányrendelet 5. melléklete részletesen szabályozza a közhasználatú fürdők működtetését:
- 14 éven aluli gyermekek csak szülő vagy felnőtt kíséretében, annak felelősségére vehetik igénybe a fürdők szolgáltatásait.
- A gyógymedencék, gyógyászati célú medencék, illetve 35 Celsius-foknál magasabb vízhőmérsékletű medencék használata tilos 14 év alatti gyermekek számára, kivéve orvosi rendelvény esetén.
- A 6 éven aluli gyermekek számára tiltott a masszázsmedencék, pezsgőfürdők és egyéb, a fürdő házirendjében megjelölt létesítmények használata.
- Nem szobatiszta kisgyermekek csak vízzáró, fürdéshez kialakított pelenkában, és felnőtt felügyeletével tartózkodhatnak a fürdőben.
- A 6 év alatti gyermekeknek fenntartott gyermekmedencében a felnőtt kísérők csak lábmosás után léphetnek be, és csak állva vagy a medence szélén ülve tartózkodhatnak, a medencébe való beleülés vagy belefekvés tilos számukra.
Mi a helyzet a gyógyászati célú medencékkel?
A gyógyászati célú medencék speciális hőmérsékletű és összetételű vize miatt különös figyelmet igényelnek. Emiatt a 14 év alatti gyermekek csak orvosi rendelvény alapján használhatják ezeket a medencéket, melynek célja, hogy kizárólag olyan esetekben történjen a fürdőzés, ahol az egészségügyi szempontból indokolt és biztonságos.
Figyelemmel erre a Rudas és a Dandár fürdőt már 2022 áprilisa óta nem látogathatják 14 éven aluliak, a fürdőkben pedig figyelmeztető táblákat is elhelyeztek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mit jelent ez a látogatók számára?
A gyógyfürdők üzemeltetői kötelesek betartani a kormányrendelet előírásait, így a családoknak és gyermekes vendégeknek érdemes előre tájékozódniuk az adott fürdő honlapján vagy ügyfélszolgálatán keresztül a házirendről és az érvényes szabályokról.
A BGYH közölte továbbá, hogy a Széchenyi gyógyfürdő valamennyi medencéje gyógyvízzel üzemel, így a beltéri termálrészlegen található mind a 18 gyógymedence kizárólag 14 éven felüli vendégek számára használható.
Nem kell megijedni azonban a szülőknek, a BGYH számos olyan fővárosi fürdőt üzemeltet, ahol kifejezetten gyermekek fogadására alkalmas medencék is találhatók, és gyerekbarát fürdők. Ilyen például a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti és a Csillaghegyi fürdő is, melyek egész évben várják a 14 éven aluliakat szülői felügyelettel. Emellett a nyári időszakban a Római és Pünkösdfürdői strandok is fürdőzési lehetőséget kínálnak a gyermekeknek.

Brutális vihar mossa el a pokoli meleget vasárnap: ezeken a helyeken óriási felhőszakadások várhatók
Viharos széllel, felhőszakadással is számolni kell vasárnap Magyarország nagy részén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


