Egy közel százéves, romos parasztház újult meg a Káli-medencében úgy, hogy közben megőrizte eredeti karakterét. A felújítás során a hagyományos építészeti elemeket és a mai...
Frissen felújított vidéki termálfürdő kerülhet lakat alá: december 31-ig dől el, elkerülhető-e a bezárás
Bizonytalanná vált a jászberényi Lehel Termálfürdő jövője: a város legutóbbi képviselő-testületi ülésén elhangzott, hogy csak december 31-ig biztosított a fürdő működtetése. Amennyiben addig nem sikerül megállapodni az üzemeltetésről, a létesítményt akár be is zárhatják.
A termalonline.hu cikke szerint eredménytelenül zárult az a pályázat, amelyet korábban a jászberényi Lehel Termálfürdő üzemeltetésére írtak ki. Ez komoly kihívás elé állította az önkormányzatot, mivel jelenleg nincs hosszú távon biztosított működtető.
Budai Lóránt polgármester a testületi ülésen egyértelműen fogalmazott: ha az év végéig nem rendeződik a helyzet, a fürdőt kénytelenek lesznek bezárni. Ennek elkerülése érdekében az önkormányzat újabb egyeztetéseket kezdeményezett a jelenlegi üzemeltető céggel, és akár rendkívüli képviselő-testületi ülést is összehívhatnak még 2025-ben.
A városvezető ugyanakkor hangsúlyozta: a megoldáshoz mindkét fél együttműködésére szükség van. „Egy megállapodáshoz két fél kell” – fogalmazott.
Önkormányzati üzemeltetés? Nem ilyen egyszerű
Felmerült annak lehetősége is, hogy az önkormányzat saját cége, a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt. vegye át a termálfürdő működtetését. Ez azonban jelenleg nem járható út, mivel a cég nem rendelkezik a szükséges üzemeltetési engedélyekkel, így rövid távon nem tudná biztosítani a fürdő működését.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A helyzet különösen érzékeny annak fényében, hogy a Lehel Termálfürdőt 2019-ben újították fel, és azóta is népszerű célpontja a helyieknek és a környékről érkező vendégeknek. A családok jelenleg 13,5 ezer négyzetméteren, rendezett, természeti környezetben pihenhetnek, kikapcsolódhatnak és feledhetik a mindennapok fáradalmait.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







