Kiderült a Tour de Hongrie 2026-os útvonala, mely idén Dél-Magyarországra fókuszál.
Soha nem látott rovarrajzás dönti romba éppen Siófokot: mindenki tehetetlen, nem lehet kibírni
Példátlan méretű árvaszúnyog-invázió sújtja a Balaton keleti részét, ami már a vendéglátóhelyek forgalmát is veszélyezteti. A szakértők tehetetlenek a jelenséggel szemben, amely a megszokott egy-másfél hét helyett már közel egy hónapja tart - számolt be az Infostart.
A Balaton partján, különösen Siófokon esténként hatalmas rajokban jelennek meg az árvaszúnyogok, amelyek bár nem csípnek és egészségügyi kockázatot sem jelentenek, jelenlétük mégis elviselhetetlenné teszi a szabadtéri tartózkodást. A vendéglátóhelyek tulajdonosai már a forgalom visszaeséséről számolnak be.
"Nem tudom megmondani, hogy mikor lesz vége, én 28 éve foglalkozom a csípőszúnyog-gyérítéssel a Balaton partján, de ilyet én még nem tapasztaltam" – nyilatkozta Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség szúnyoggyérítést monitorozó szakértői csoportjának vezetője.
A szakember elmondta, hogy a Chironomus balatonicus, vagyis az árvaszúnyog kifejezetten a Balatonra jellemző faj, amely a tó iszapjában fejlődik, majd onnan kirajzik. Ezek a rovarok fontos ökológiai szerepet töltenek be: "Az árvaszúnyogoknak jelentős szerepük van, hiszen az iszapban elsősorban a magas foszfortartalmú szerves anyagokkal táplálkoznak, amelyeknek egy jelentős részét aztán a rajzás során eltávolítják a Balatonból, ezáltal pedig javítják a víznek a minőségét" – magyarázta.
A védekezési lehetőségek rendkívül korlátozottak. "Igazából védekezni ellenük csak fizikai módon lehet, például el lehet csalogatni fénnyel, más megoldást nem nagyon tudunk. Természetesen a zárt térben a szokásos módon tudunk védekezni szúnyoghálóval, ajtók bezárásával" – fejtette ki a szakértő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az árvaszúnyogok gyérítése több okból sem megoldható. Egyrészt ezek a rovarok jelentősen hozzájárulnak a Balaton természetes öntisztulásához, másrészt a kémiai gyérítés élővíztől számított 45 méteres távolságon belül jogszabályilag tiltott. Ráadásul a szakértő szerint a gyérítés hatástalan is lenne, mivel a rovarok rendkívül gyorsan újratelepednének. Ezt bizonyítja az is, hogy az 1990-es években végzett csípőszúnyog-gyérítés sem oldotta meg az árvaszúnyog-problémát.
Érdekesség, hogy a Balatoni Limnológiai Intézet szakemberei már 2024-ben előre jelezték a 2025-ös jelentős árvaszúnyog-rajzást a keleti öbölben, ami most be is következett. A jelenlegi helyzet azonban minden korábbi tapasztalatot felülmúl, és egyelőre nem látszik, mikor érhet véget a rendkívüli invázió.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







