A szállodapiac koncentrációja, az Airbnb szabályozatlansága és az erős forint egyszerre feszíti a hazai turizmust.
Látszik már, mikor fordul cudarabbra az időjárás: erre készülhetünk a napokban Magyarországon
Lassan javuló látási viszonyok mellett is többnyire borult, párás idő várható vasárnap, helyenként szitálással vagy gyenge esővel, miközben a hőmérséklet napközben 3 és 8 fok között alakul.
A látási viszonyok lassan javulnak, ugyanakkor továbbra is többnyire borult, párás időre kell számítani, sokfelé tartós köddel. A felhőzet csak elszórtan, rövid időre szakadozhat fel.
Helyenként szitálás fordulhat elő, északkeleten kisebb eső sem zárható ki. A szél jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad, ám Sopron környékén és a Bakonyban időnként élénk lökések is előfordulhatnak. A nappali csúcshőmérséklet 3 és 8 Celsius-fok között várható.
Este borult idő várható. Romlanak a látási viszonyok, helyenként köd kialakulására kell számítani. Szitálás, a fagypont alatti tájakon ónos szitálás is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.
Hétfőn többnyire borult, párás, helyenként ködös idő várható néhol szitálással, éjjel a fagyos tájakon ónos szitálással. Az Alföldön kelet, délkelet felől lehet némi felszakadozás. A keleti, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül. Kora délután 3, 8 fok valószínű.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kedden is többnyire borult, párás idő lesz, ugyanakkor az ország keleti, délkeleti tájain szakadozottabb lehet a felhőzet. Napközben helyenként fordulhat elő kisebb eső, majd estétől az északi, északkeleti területeken havas eső is eshet. A keleti, délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A minimum -2, +5, a csúcsérték általában 3 és 8 fok között alakul.
Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Dél, délnyugat felől egyre többfelé várható eleinte eső, majd - nagyobb eséllyel - a Dunántúlon havas esőbe, havazásba is válthat a csapadék. Északkeleten kisebb a csapadék esélye. Az északkeleti, északi szél egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








