Az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, ezt jobb, ha tudod, mielőtt biztosítást kötsz.
Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége várhatóan július 14-én befejezi küldetését, és magyar idő szerint 13:05-kor elhagyja a Nemzetközi Űrállomás fedélzetét.
Az eredetileg 14 naposra szánt akció némileg meghosszabbodott, ma fejeződik be a küldetés a tervek szerint.
A Crew Dragon fedélzetén utazó Axiom–4 küldetés négyfős legénysége két és fél hetet töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahová június 26-án érkeztek meg. A visszatérés közel egy napig tart majd — ez az út egyik legösszetettebb szakasza. Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski több mint 260 kilogrammnyi kutatási anyaggal térnek vissza, amelyben több mint 60 tudományos kísérlet eredménye szerepel.
Mint ahogy az odaúton is, a visszatérés is szigorúan szabályozott és precíz protokoll szerint zajlik. A legénység még a lekapcsolódás előtt szkafandert ölt, amely a biztonságot szolgálja — azóta kötelező, hogy 1971-ben a Szojuz–11 tragikus visszatérése során három űrhajós fulladt meg, mert nem viseltek védőruhát. A lekapcsolódási (undocking) művelet során a Crew Dragon lassan leválik az ISS-ről, megszüntetve minden elektronikai és mechanikai kapcsolatot, majd önálló pályára áll.
Kapu Tibor itthon sem pihen: a regeneráció után aktívan részt vesz a küldetés során gyűjtött kutatási eredmények feldolgozásában - írja a Szeretlek Magyarország.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







