Nagy visszatérő játszik újra az NFL-ben: húszmilliós szerződést írt alá a legendás védő
A 35 éves defensive tackle tavaly márciusban vonult vissza, most azonban egyéves, 20 millió dolláros szerződést írt alá korábbi csapatával.
A 35 éves defensive tackle tavaly márciusban vonult vissza, most azonban egyéves, 20 millió dolláros szerződést írt alá korábbi csapatával.
McGregor beszámolt arról, hogy a térdműtétje sikeres volt, és mindenképp vissza akar térni, az viszont még homályba vész, mikor és ki ellen teheti ezt meg.
Carlos Alcaraz saját bevallása szerint ugyan edzésbe állt, de még mindig kérdéses, láthatjuk-e a szeptemberi US Openen.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint az érintettek 2026. augusztus elsején térhetnek vissza a szolgálatba.
A 23 éves sportoló egy Instagram-videóban osztotta meg a hírt a szurkolókkal, mely szerint visszatér, és versenyezni kíván a los angeles-i olimpián
Az orosz sportolók már e hónap végén visszatérhetnek a nemzetközi vérkeringésbe, most az asztaliteniszben.
A UFC ír fenegyereke öt év után lépett újra oktagonba, de nem tartott sokáig a mérkőzés.
Továbbra is kórházban kezelik Szolnoki Pétert, a Bon-Bon együttes 56 éves frontemberét, így elmaradnak a zenekar koncertjei.
Bár az indulási programja még nem végleges, a szakember szerint az olimpiai bajnok úszó újra élvezi a munkát, visszanyerte a tőle megszokott versenyszellemet.
Csak úgy versenyezhetnek az orosz és fehérorosz korcsolyázók, ha semleges színekben teszik, és akik fegyveres erőnél szolgálnak, még mindig nem mentesülnek a szankció alól.
Kis Grófo váratlan bejelentéssel fordult rajongóihoz: egészségügyi problémák miatt az összes nyári fellépését lemondta.
Harminc évvel a megalakulása után újra összeáll a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar zenekara.
Anthony Joshua először nyilatkozott azóta, hogy decemberben súlyos autóbalesetet szenvedett, amelyben két közeli barátja életét vesztette.
Börtönben sem hagyta el magát Daniel Rodriguez, de hivatalos ajánlatot egyelőre nem kapott a visszatérésre.
Egy osztrák lap szerint a német szakember a távozást fontolgatja a Red Bulltól, ám a vállalat vezérigazgatója határozottan cáfolta az értesülést.
Neymar vasárnap ismét a Santos mezében lépett pályára, miután két hónapja kisebb beavatkozást végeztek a bal térdén.
A többszörös világbajnok brit nehézsúlyú ökölvívó, Tyson Fury ismét visszatérésre készül: közösségi oldalán jelezte, hogy Thaiföldön kezdte meg felkészülését következő mérkőzésére.
Elhunyt Sivert Guttorm Bakken norvég sílövő, akit holtan találtak olaszországi szállodai szobájában. A 27 éves sportoló halálának oka egyelőre ismeretlen.
A sérülésekkel küzdő Indianapolis Colts azt tervezi, hogy próbajátékra hívja a 44 éves Philip Rivers irányítót, aki 2020 óta nem játszott az NFL-ben
Serena Williams visszalépett a tenisz doppingtesztelési rendszerébe, ugyanakkor cáfolta visszatérési szándékát.