A mezőgazdaság és a gasztronómia szoros összekapcsolása, valamint a teljes értéklánc lefedése jelentheti a túlélést a nehéz helyzetben lévő magyar gazdák számára.
Éjszakánként háromszázalékos turisztikai illetéket bevezető törvényt szavazott meg csütörtökön a norvég parlament.
Az új illetéket a sűrűn látogatott térségekben az önkormányzatok vethetik ki szállodákban vagy az olyan platformokon keresztül bérelt magánszállások esetében, mint az Airbnb. A bevételeket kizárólag turisztikai célú közlétesítmények finanszírozására fordíthatják.
Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az illeték bevezetéséről döntenek, igazolniuk kell, hogy hiányos infrastruktúrával rendelkeznek, amely korlátozott számú turista kiszolgálására képes. Döntésüket a kormánynak is jóvá kell hagynia.
A helyhatóságok illetéket vethetnek ki olyan turistahajókra is, melyek norvég kikötőkbe futnak be. Hivatalos adatok szerint Norvégia tavaly 38,6 millió vendégéjszakával új rekordot ért el.
Ez azonban túlzsúfoltsághoz vezetett egyes népszerű turisztikai helyeken. A szállásszolgáltatók ellenezték az illeték bevezetését, mert attól tartanak, hogy az hatással lehet az ágazat forgalmára.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






