Pénteken jelentették be, hogy 2026-ban három debreceni járatát is újraindítja a Wizz Air légitársaság.
Itt a brutál fordulat az időjárásban: havazással, viharos széllel csap le a rettenet, ez kemény lesz
Változékony idő várható a hétvégén; pénteken még többfelé lehet zápor, hózápor és a szél is erős, olykor viharos lesz, de szombaton csökken a felhőzet, és a hétvége hátralévő részében jellemzően napos, kissé szeles időre van kilátás. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap kora délután már 7-12 Celsius-fokra lehet számítani - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, általában csak rövidebb időszakokra bújik elő a nap. Zápor, hózápor főként a nap második felében több helyen is várható, helyenként kifehéredhet a táj. Az északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen erős lökések kísérik, a magasabban fekvő helyeken és záporok környezetében akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 9 fok között várható, de a kevésbé szeles északkeleti tájakon akár több fokkal hidegebb lehet az idő.
Szombaton hajnalban ködfoltok képződhetnek, de napközben nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű többórás napsütéssel, legfeljebb egy-egy zápor, hózápor alakul ki. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északkeleti szél. Hajnalban mínusz 4 és plusz 3, kora délután 4-9 fokra lehet számítani.
Vasárnap általában gyengén felhős, napos idő várható, csak kisebb felhős körzetek lehetnek. Főleg reggelig, illetve estétől lehet számítani helyenként párásságra, ködre, rétegfelhőzetre, de csapadék nem lesz. Néhol kissé megélénkül az északkeleti, keleti szél. A minimum mínusz 4 és plusz 4, a maximum-hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








