A csapadékmentes, kora őszi időjárás legalább egy hétig határozza majd meg a mindennapokat.
Nápoly környékét 3,6 erősségű földrengés rázta meg csütörtökön reggel az olasz geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) közlése szerint. A helyi idő szerint 8 óra 10 perckor észlelt földrengés fészke a város központjától néhány kilométerre lévő Campi Flegrei (Lángoló mezők) elnevezésű aktív vulkanikus területen volt. Az olasz polgári védelmi hivatal egyelőre nem tett jelentést komolyabb sérülésekről vagy károkról. Nápolyban és más városokban is érezhetőek voltak az utórengések.
A Campi Flegrei, Európa legnagyobb aktív szupervulkánja környékén az utóbbi hónapokban gyakoriak a kisebb földrengések. Májusban 4,4 erősségű földmozgást észleltek, ami az utóbbi 40 év legerősebb földrengése volt a térségben. A májusi földrengéseket követően a római kormány új intézkedéseket vezetett be a szeizmikus aktivitás kockázatainak kezelésére, ezek között bejelentette, hogy esetleges evakuálásokra is felkészültek.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






