Budapestről Bolognába már alig több mint 11 ezer forintért lehet oda-vissza repülni.
Annyira döcög a határállomások egymilliárdos informatikai rendszere, hogy külön eljárásrend került kidolgozásra a hibák kezelésére – írja a Népszava.
2023 során összesen 27 alkalommal számolt be a rendőrség arról, hogy a határállomásokon használt informatikai rendszer komoly üzemzavarokkal bír, míg 2024 eddig eltelt időszakában már fél tucat leállásra derült fény. Az évek óta gyengén teljesítő rendszer miatt előfordul, hogy megnövekedett várakozási időre kell számítani a közúti határátkelőhelyeken, mivel a hibák a határügyintézés lelassulását okozzák.
A lap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azt írta:
Az ilyen összetett rendszerek, informatikai hálózatok működése során fordulhatnak és fordulnak is elő üzemzavarok, amelyek kezelésére és soron kívüli javítására – szükség esetén pótlására – megfelelő eljárásrendeket dolgozott ki a rendőrség. […] A Nemzeti Határforgalom Ellenőrző és Regisztrációs Rendszert (NHERR) az IdomSoft Zrt. fejleszti európai uniós forrásból. Ezidáig a fejlesztés kapcsán bruttó 983 509 325 forint került kifizetésre.
A portál azt is szerette volna megtudni, hogy érvényesítettek-e kártérítési igényeket a hibás szoftvert fejlesztő állami vállalat ellen, ám a rendőrség válasza szerint erről nem rendelkeznek információval.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egy, a portál által megszólaltatott egykori határőr szerint a problémát az elektronikai rendszer megfelelő karbantartásának az elmaradása okozza, ráadásul elég informatikai szakember sincs a belügyi közalkalmazotti állásba. A szakemberhiányt az okozza, hogy az állami szférában mindössze 400-500 ezer forintos havi fizetést ajánlanak a szakembereknek, akik a versenyszférában akár 1 millió forintot is hazavihetnek.
Címlapkép: MTI/Varga György
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








