16 °C Budapest
In nature on a foggy Saturday morning there is a speed sign of fifty kilometers per hour

Kíméletlen időjárás érkezik csütörtökön: ezt nem fogják megköszönni a magyar autósok

2022. november 9. 18:31

Csütörtökön csökken a köd, de továbbra is felhős időre kell számítanunk. A legmagasabb hőmérséklet nappal 9 és 17 fok között alakul. 

Estétől ismét köd képződik, és terjeszkedik a rétegfelhőzet. Helyenként szitálás, hajnalban az északkeleti megyékben gyenge eső is előfordulhat. Csütörtökön a látási viszonyok javulnak, de délutánig még erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan - nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben - kisebb eső, zápor is előfordulhat, az ország nagyobb részén tehát nem valószínű csapadék.

Délutántól az Észak-Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőzet, és ott kisüthet a nap. Csütörtökön az északnyugati szél már másutt is megélénkülhet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, nyugaton lehet a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem