Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében Magyarországon.
Indul a roham az őszi szállásokért: ezt keresik legjobban a magyarok, magára találhat az ipar
Erős lesz az őszi szezon a szálláshelyeken, a jelenlegi adatok alapján a szeptemberi és októberi foglalási szint jóval magasabb, mint tavaly, és már a 2019-es utolsó negyedéves szintet is túllépték - derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből.
A friss elemzés szerint a portálon leadott foglalások alapján az idén a második negyedévben a főváros után Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget. Minden ötödik foglalás a Balaton térségébe szólt. Az észak-magyarországi régió követte a foglalások 17 százalékával, harmadik helyen pedig a főváros és környéke végzett a foglalások 12 százalékával. Országosan az egy főre eső éjszakánkénti átlagár április-júniusban 11 ezer forint volt, ez 39 százalékos növekedés 2019-hez képest.
Közölték azt is, hogy az idei második negyedévben az áprilisi, négynapos húsvéti hosszú hétvége és június elejére eső, háromnapos pünkösdi hosszú hétvége a belföldi turizmus meghatározó mozgatórugói voltak. A Szallas.hu adatai szerint a húsvéti hosszú hétvégére már valamennyi partnerük április elején teltházat jelzett, a pünkösd viszont lassabban fogyott. A második negyedévben a Szallas.hu által közvetített bruttó szobaár-bevétel 57 százalékkal nőtt 2019 második negyedévéhez képest, amikor ebben az időszakban utoljára lehetett hasonló feltételekkel utazni. Ugyanakkor a foglalások csupán 15 százalékkal, a vendégek száma pedig 13 százalékkal bővült.
"Nem lélegezhettek fel a hazai turisztikai szereplők ebben a negyedévben sem" - mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közlemény szerint. Hozzátette, hogy bár a hosszú hétvégék élénkítették a turizmust, a háború miatt kieső orosz vendégek, a szektorban erősödő munkaerőhiány és az időjárás nehezítette az ágazat helyzetét.
A foglalási szint magas a nyárra, közben a kereslet tetőzni és lassulni látszik, hasonlóan a pandémia előtti évek szezonalitásához. Idén ősszel egyetlen hosszú hétvége lesz, viszont az négynapos, mivel mindenszentek, november 1-je keddre esik. A hosszú hétvégék iránt mindig kimagasló a kereslet, így érdemes előre tervezni és lefoglalni az áhított szállást
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- tette hozzá még Kelemen Lili.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







