Tragikus sílift-balesetben életét vesztette Montenegróban a 34 éves egykori német válogatott labdarúgó, Sebastian Hertner.
Egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben sérült meg a balatonfüredi vasútállomáson, ahol egy mozdony ütközött össze egy személyvonattal. A veol.hu információi szerint a vonaton 180 utas tartózkodott a baleset idején.
Baleset történt a balatonfüredi vasútállomáson, ahol egy mozdony nekitolatott egy személyvonatnak, amin összesen 180-an utaztak. Az információk szerint szerencsére mindössze egy ember, egy 70 éves nő sérült meg súlyosan. Rajta kívül még négyen szenvedtek könnyebb sérüléseket, de gyerekek nem sérültek meg.
A Mávinform Facebook-oldalán annyit tett közzé, hogy a Vizipók InterRégió vonat szenvedett balesetet, ami a Déli-pályaudvarról érkezett, amikor is a mozdonyának ütközött egy másik, az állomáson tolatást végző mozdony.
A helyszínelés miatt Alsóörs-Balatonfüred-Aszófő szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat, így az észak-balatoni vonalon hosszabb menetidővel, illetve kimaradó vonatokra kell számítani.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








