14 °C Budapest
Photo of active man running in a cold, foggy, rainy morning

Már csak egy nap: kegyetlen sáreső moshatja el a húsvéti ünnepek első napját

2022. április 14. 12:31

Csütörtökön ismét szaharai por érkezik Magyarország térségébe, amely a pénteki szórványos záporokkal együtt sáros esőt okozhat – adta hírül közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Copernicus EU–CAMS által kiadott előrejelzések ismét szaharai por érkezését jelzik. Kiemelték, hogy ez most nem lesz annyira tömény, mint a múltkori, de pénteken a záporok után lehetnek nyomai a tereptárgyakon, autókon.

Az előrejelzés szerint csütörtökön még sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. Napközben elsősorban az Észak-Dunántúlon többfelé megélénkül, Sopron környékén megerősödhet a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 6 Celsius-fok között alakul, fagyzugokban hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Pénteken északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet egy átvonuló hidegfront miatt. Elsősorban a nyugati és északi megyékben várható elszórtan eső, zápor. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul, és főként a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban a Dunától keletre általában plusz 1 és 7, a Dunántúlon plusz 6 és 11 fok között alakul. A délutáni órákban többnyire 16 és 24 fok közötti értékek várhatók, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel – olvasható az előrejelzésben.

A meteorológiai szolgálat a Facebook-bejegyzésében kitért arra is, hogy a szaharai por egy teljesen átlagos jelenség, amelyet a mostani fejlett előrejelző rendszerek már nagyon pontosan előre tudnak jelezni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem