16 °C Budapest
A budapest blue bus in motion

Jajj a budapesti bliccelőknek: régi új csodafegyvert élesít ellenük a BKK

MTI
2021. július 16. 13:32

Újabb vonalain vezeti be az elsőajtós felszállási rendet a közeljövőben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), de csak ott, ahol ez nem okoz érdemi menetidő-növekedést.

A BKK pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elsőajtós rendszer az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai szerint hatékony lehetőség a bliccelés visszaszorítására, a jegy- és bérletvásárlás motiválására, és új járatok bevonásakor csak néhány napig okoz párperces növekedést a járatok menetidejében.

A rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az elsőajtós felszállási rend nehezítené az utazást - közölték.

Az újabb vonalak bevonása ütemezetten történik majd, erről a BKK előzetes tájékoztatást ad, így egy-egy térségben egységesen, azonos időben kell majd az utasoknak hozzászokniuk az új rendhez. Mielőtt egy új vonalon bevezetnék az elsőajtós felszállást, azt előzetes felmérés előzi meg, amelynek során figyelembe veszik az adott vonal sajátosságait, menetrendjét és a vonal menti jegyvásárlási lehetőségeket.

Az elsőajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, jelenleg több mint kétszáz vonalon van érvényben. Legutóbb 2016-ban volt nagyobb bővítés, akkor a trolibuszvonalak jelentős részét vonta be a rendszerbe a BKK.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Június közepe óta a 178-as járattal részben párhuzamossá vált 105-ös buszon, majd az elmúlt hetekben a Csepelen és Pesterzsébeten közlekedő járatokon vezették be az elsőajtós felszállást - írták. Az elsőajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról a bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/elso-ajtos-jaratok oldalon olvasható tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm