Ha szereted a halloweeni hangulatot, október közepén érdemes Balatonfűzfő felé venni az irányt. Október 17-én ismét megrendezik a Borzongás Fesztivált.
A nyári főszezonban a balatoni vonatokra is kiterjesztette a MÁV-START a szegedi vonatokon május óta elérhető Okosjegyet. Ezzel a jegytípussal jelentős kedvezmények érhetők el, a vasúttársaság az InterCity vonatokkal elérhető balatoni állomásokra 2021 forinttól kínál jegyet.
A kizárólag papírmentes csatornákon, azaz a MÁV mobilalkalmazáson és a megújult ELVIRA felületén elérhető balatoni Okosjegy a nyári főszezonban a tóhoz közlekedő InterCity- és expresszvonatokon kínál vonathoz kötött, kedvezményes ajánlatokat, valamennyi kocsiosztályon. Vonatonként előre meghatározott számú hely váltható kocsiosztályonként, a rendszer pedig automatikusan mutatja a legkedvezőbb elérhető ajánlatokat. Az ár már tartalmazza a helyjegyet, és mellé már semmilyen más pótjegyet vagy helyjegyet nem kell váltani. További kedvezmény az Okosjegy árából nem érvényesíthető.
A balatoni Okosjegy még az elektronikus úton megvásárolható egyéb jegyek esetén érvényesíthető 10 százalékos kedvezményhez képest is olcsóbb. Az Okosjeggyel Budapestről az összes balatoni településre 2021 forintba kerül a másodosztályú utazás, Keszthelyig akár 1100 forintot is megtakarítva ezzel. Miskolcról Fonyódra vagy Szegedről Zamárdiba utazva 1615 forinttal kerül kevesebbe az út, míg Nyíregyházáról Balatonföldvárig az Aranypart Expresszel 2000 forinttal olcsóbb az utazás. Budapest és a déli part jelentős része között, az első osztály kényelmét választva 2499 forinttól váltható meg a jegy a Balaton IC vonatokra; ez Keszthelyig 2899 forintba kerül.
A Budapest és a Balaton között utazók a Balaton InterCity-re; a Tópart InterCity-re valamint a Kék Hullám InterCity-re válthatnak Okosjegyet. Erre természetesen a távolabbi állomásokról a Balatonra utazóknak is lehetőségük van; ők a Tekergő (Szolnok—Tapolca, Nyíregyháza—Zánka-Erzsébettábor), az Aranyhíd (Szeged—Fonyód), az Aranypart (Nyíregyháza—Fonyód), az Ezüstpart (Miskolc–Fonyód) és a Napfürdő (Szolnok—Fonyód) expresszvonatokra válthatják meg ezt a típusú a jegyet.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







