Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A világ egyik legnagyobb múlttal bíró állatkertjében több mint 300 növény- és 900 állatfaj él, az intézmény kiemelten fontosnak tartja a folyamatos megújulást, hogy az elmúlt 154 év után a következő másfél évszázad is méltó legyen az állatkert hírnevéhez - mondta el Szabó Roland főigazgató-helyettes.
Hozzátette, hogy ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt, ez a dolgozóknak megterhelő időszakot jelentett, mivel az állatokat a rendkívüli helyzet alatt is el kellett látniuk.
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője kiemelte, hogy idén is rengeteg kisállat érkezett és született, példaként említette a napokban világra jött szumátrai orángutánkölyköt. A szumátrai orangután (Pongo abelii) hossza megközelítőleg 78-97 centiméter, a súlya körülbelül 40-90 kilogramm között változik. Az emlős többek között duriánnal, fügével és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon csak a budapesti állatkertben él szumátrai orangután, amely 50 évig is élhet.
Az állatkert idén is elnyerte a Suberbrands-díjat, amelyet Serényi János, az elismerés hazai alapítója adott át csütörtökön az intézménynek.
A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1 millió látogatója van. A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természetközeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot