Budapesten mintegy öt percig várakoztattak egy beteget szállító mentőautót az amerikai alelnök, JD Vance áthaladó konvoja miatt.
Szerdától megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állat- és Növénykertben: az internetes felületen egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani.
A többi óvintézkedés egyelőre érvényben marad, tehát az állatházak, beltéri bemutatóhelyek most még nem látogathatók, és nem tartják meg a nagyszámú látogatót egy időben egy helyre koncentráló közönségprogramokat, látványetetéseket, állattréningeket sem - közölte az intézmény .
Mint írták, az egy héttel ezelőtti újranyitás óta eltelt napok tapasztalatai alapján döntöttek a napi látogatószám 2500-ról 4000-re emelése mellett. Jegyet csak a jegymester.hu-n lehet vásárolni, elővételben egy adott napra, emellett a bérleteket továbbra is elfogadják.
- hangsúlyozták a közleményben. Bár a szabadtéri bemutatók szinte mind nyitva vannak, a Holnemvolt Vár területe, a beltéri bemutatóhelyek és állatházak, illetve azok a kifutók, ahol a közönség rendes körülmények között bemehet az állatok közé, egyelőre nem látogathatók. Az állatkert továbbra is javasolja a szájmaszk viselését, a gyakori és alapos kézmosást, és arra kéri látogatóit, hogy az állatokat semmivel, még zoo csemegével se etessék.
A vendégeket a gyermeknap közeledtével rengeteg kisállattal, kölyökkel és fiókákkal várják. Az elmúlt hét során nagy közönsége volt a kistapírnak, sok nézőjük akadt a nagymara-kölyköknek és a feketehattyú-fiókáknak, de az ázsiaivadkutya-kölykök is gyakran előmerészkedtek rejtekhelyükről. Nemrégiben egy aranyszőrű takinnal is gazdagodott az állatkert, és hamarosan párt kap a kis panda, másik nevén vörös macskamedve is.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








