Megmaradnak a kedvelt úti célok Ferihegyről a válság után? Megszólalt a vezérigazgató

MTI
2020. április 1. 21:40

A Malév 2012-es csődje után felépített útvonalhálózat egy része elveszhet, a ferihegyi repülőtéren tervezett beruházások egy részét pedig el kell halasztani - írta nyílt levelében Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének vezetője a Facebook-oldalán közzétett levelében azt írta, tavaly ugyanezen a napon 154 járat indult Budapestről és 45 ezer utast kezeltek, ezzel szemben szerdán 20 indított járat volt és 521 utas fordult meg a repülőtéren. A tavalyi 72 helyett ma 8 város érhető el, de ezek mindegyikén mentesítő, vagy áruszállító járat közlekedik.

A Budapest Airport kínálatából április végéig 2,5 millió ülőhely-kapacitás tűnt el, és várható, hogy a Malév csődje után felépített, 153 célállomást kínáló menetrendből több összeköttetés is elveszik. Ebben a helyzetben a Budapest Airport több beruházását is elhalasztja, most arra koncentrálnak, hogy a járvány után visszaépítsék a turistaforgalmat.

Rolf Schnitzler levelében leszögezte, a ferihegyi repülőtér nyitva marad, gazdálkodása stabil, így a járvány után folytatni tudja a felfüggesztett beruházásokat. Jelezte továbbá: a Budapest Airport felső vezetése úgy döntött, hogy áprilisi fizetése jelentős részéről lemond, és több mint 60 000 eurót egy újonnan létrehozott szolidaritási alapba helyez a járvány miatt nehéz helyzetbe került vagy nehézségekkel küzdő munkatársainak megsegítésére.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00