Szürke, borongós napokkal indul a hétvége és a jövő hét első fele, többfelé tartós köddel és csak kevés napsütéssel.
Újabb horrortrélert kaptak lencsevégre, ám ezúttal nem autópályán, hanem Budapest kellős közepén, a Blahán. Az utánfutót vontató kisbusz vontatott egy másik kisbuszt, amihet szintén rá volt csatolva egy utánfutó, terepjáróstul.
Elképesztő szerelvényt videózott le a Blaha Lujza térnél a vezess.hu egyeik olvasója. A román rendszámos horrorkaraván állítása szerint vagy 10 percet állt az út közepén, mert elszakadt a kötél, amivel az első kisteherautó utánfutójához kötötték a második kisteherautót - amely szintén vontatott egy utánfutót, amire egy autót rögzítettek.
Úgy látszik, hiába a sok büntetés, és az elrettentő plakátkampány, a román rendszámos karavánok nem tűnnek el a magyar utakról.
Az esetek kapcsán a Pénzcentrum korábban megkereste a rendőrséget, akik kérdésünkre válaszolva közölték, hogy kiemelten ellenőrzik az autópályán, autóúton a vontatással, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megtartását.
- írta az ORFK kommunikációs osztálya, a büntetéseket a szabálysértési törvény rendelkezései alapján szabták ki. Ennek alapjá a kemény pénzbüntetés mellett akár el is kobozhatják az érintett járműveket, a sofőr jogsiját pedig bevonhatják.
Arra a kérdésünkre nem tudtak választ adni, hogy melyik volt a legkirívóbb eset, amivel találkoztak, de azt elárulták, hogy gyakorlatilg nem lehet megakadályozni, hogy ezek a nepperek, és életveszélyes vontatmányaik bejussanak az országba.
Egyedül annyit tudnak tenni a rendőrök, hogy az érintett útszakaszokon fokozttan ellenőriznek.
Mit is mond a KRESZ?
Ezek a sofőrök annak ellenére kelnek útra, hogy világosan, feketén fehéren le van írva a szabályozásban, hogy a vontatmány össztömegének kevesebbnek kell lennie, mint az azt vontató jármű össztömege. Hát, a fentiek közül ennek egyik sem felelt meg. Emellett a KRESZ azt is előírja, hogy az elromlott járművel maximum 40 km/h-val szabad vontatni, fokozott óvatossággal, lehetőleg kis forgalmú úton, nem csúcsidőszakban. Emellett vontatás közben kötelező a jobbra tartás is, az autópályáról pedig a lehető leghamarabb le kell jönni. Vontatott járművön személy nem szállítható, kizárólag a vontatott járművet vezető személy.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem gondolnánk, hogy a romániai KRESZ megengedőbb lenne a túlsúlyos vontatmányokkal szemben.
Börtönbe is kerülhetnek
A Btk. alapján kirívó esetekben akár börtön is járhat a horrortrélereket vontatóknak. Ugyanis a 234-es, vonatkozó paragrafusa szerint közúti veszélyeztetést követ el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.
Az alap büntetési tétel háromévig terjedő szabadságvesztés, és ekkor még nem is okozott semmilyen balesetet, csak borzaztó installációt vontatott a sofőr. Bár itt a helyzettől függően akár felfüggesztettel, vagy pénzbírsággal is megúszhatja az illető. Ha könnyebb sérüléssel járó balesetet okoz, akkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki rá, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést pedig akkor, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget okoz - erre pedig sajnos minden sansz megvan egy ilyen konvojnál...
Öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha az illető halálos balesetet okoz, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztést szabnak ki abban az esetben, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.
És akkor még nem is beszéltünk az olyan minősített esetekről, mint például az ittas, bódult állapot, vagy a jogsi nélküli vezetés.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








