A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani...
Újabb román horrortrélert kapcsoltak le a hatóságok. A túlsúlyos vontatmány gazdáját megbírságolták.
A Szigetszentmiklós Autópálya Alosztály munkatársai 2019. szeptember 1-én 22 óra 30 perc körül ellenőriztek egy román hatósági jelzésű járműszerelvényt az M0 autóút jobb pályatest 24100-as méterszelvényében.
A tengelysúly mérés során az egyenruhások megállapították, hogy a rakomány közel másfél tonnával haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. A rendőrök a járművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki túlsúlyos járművel való közlekedés miatt - áll a Police.hu beszámolójában.
Elemezzük egy kicsit a látottakat: emberünk egy kisbusz után kötötte az utánfutót, rajta egy VW Golffal, ez eddig oké.
A videón látható, hogy a rakomány súlya jócskán meghaladta a vontató kisbuszét, ami teljesen szabálytalan - a KRESZ szerint ugyanis vontatmány össztömegének kevesebbnek kell lennie, mint az azt vontató jármű össztömege.
Simán bejöhetnek az országba
Az esetek kapcsán korábban megkerestük a rendőrséget, akik kérdésünkre válaszolva közölték, hogy kiemelten ellenőrzik az autópályán, autóúton a vontatással, illetve az M1, N1 kategóriájú járművek megterhelésével kapcsolatos szabályok megtartását.
- írta az ORFK kommunikációs osztálya, a büntetéseket a szabálysértési törvény rendelkezései alapján szabták ki. Ennek alapjá a kemény pénzbüntetés mellett akár el is kobozhatják az érintett járműveket, a sofőr jogsiját pedig bevonhatják.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Arra a kérdésünkre nem tudtak választ adni, hogy melyik volt a legkirívóbb eset, amivel találkoztak, de azt elárulták, hogy gyakorlatilg nem lehet megakadályozni, hogy ezek a nepperek, és életveszélyes vontatmányaik bejussanak az országba.
Egyedül annyit tudnak tenni a rendőrök, hogy az érintett útszakaszokon fokozttan ellenőriznek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








