0 °C Budapest

Milyen bliccelők? 1,4 milliárd forinttal nőtt tavaly a BKK menetdíjbevétele

2020. február 19. 15:02

A Budapesti Közlekedési Központ 2019-es menetdíjbevétele várhatóan eléri a 67,3 milliárd forintot. Ez 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as értékesítési adatokat. A BKK menetdíjbevételei tehát ez alapján továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak. Ismerve azt, hogy a cég díjszabása évek óta változatlan, a növekedés a jegy- és bérletértékesítés növekedéséből származott.

2019-ben az eseti jegyekből származó bevételek nettó 1 milliárd forinttal nőttek egy év alatt:

  • összesen 18,9 millió vonaljegyet vásároltak a tömegközlekedők,
  • a 450 forintba kerülő helyszínen váltott jegyekből 1,2 milliót,
  • az átszállójegyből közel félmilliót,
  • a gyűjtőjegyből pedig 2,3 millió tömböt.

A 100E autóbuszon érvényes repülőtéri vonaljegyekből közel 2,5 millió darabot adtak el 2019-ben, mintegy 0,8 millióval többet, mint 2018-ban. A repülőtéri vonaljegyből származó bevétel tavaly meghaladta az 1,7 milliárd forintot.

A napijegy típusú termékekből 2019-ben 4,7 milliárd forint bevétel származott, 0,4 milliárddal több, mint 2018-ban. Ezen belül a Budapest 24 órás jegy számít a legnépszerűbb terméknek 1,4 millió jeggyel és az 1,8 milliárdos bevétellel. Ezt szorosan követi az 1,1 milliárdos forgalmat generáló 3 napos jegy több, mint 0,3 millió eladott darabszámmal. A hetijegy értékesítése érdemben nem változott az előző évhez képest, az ebből származó bevétel megközelítőleg 0,9 milliárd forint.

A természetes személyeknek szóló havi bérlet a BKK legsikeresebb bérlete maradt, havi és félhavi (15 napos) bérletekből pedig közel 4,5 milliót adtak el 2019-ben. Ebből származik az összbevétel fele, mintegy 33,4 milliárd forint - a természetes személyeknek szóló havi bérletek értékesítése részben azért nőtt, mert a helyi bérlet cafeteria-elem adózásának kedvezőtlen változása után egyre kevesebb éves bérletet vásárolnak a munkáltatók. A tanuló bérletek eladása érdemben nem változott, összesen 7,2 milliárd forint bevétel származott ezekből. A nyugdíjas bérletek bevétele (az előző évhez képest közel 20 százalékos, demográfiai okokból és a nyugdíjkorhatár változásából adódó csökkenéssel) 1,2 milliárd forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BKK Zrt. személyes értékesítési pontjain (bérletpénztárakban, ügyfélközpontokban) és az automatáknál a készpénzes fizetés mellett bankkártyás vásárlásra is lehetőség van 

 - hívta fel a figyelmet a Társaság vezérigazgatója. Dr. Varga Ivett hozzátette: "a bankkártyás tranzakciók aránya az előző évi 42,6 százalékról 46,6 százalékra nőtt, a bankkártyával fizetett jegyek, bérletek értéke pedig az összes vásárláson belül 57,4 százalékról 61,6 százalékra. Az automatákból 2018-ban mintegy 24,4 millió jegyet, bérletet vásároltak, ez a szám 2019-ben 28,3 millióra nőtt. A 2019. június 2-ától használható közlekedési mobiljegyrendszerben az év végéig megközelítőleg 95 ezer vásárlás történt. A BKK célja, hogy hosszú távon kényelmesebbé tegyük ügyfeleink számára a vásárlást, és a korszerű értékesítési csatornák és fizetési módok váljanak általánossá - erősítette meg a vezérigazgató".

MTI Fotó: Máthé Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?