14 °C Budapest

Rengeteg új helyre utazhatunk közvetlen járattal 2020-ban: mutatjuk a legjobbakat

2020. január 29. 17:26

Bátran kijelenthető, hogy 2020 a felfedezés éve lehet a magyar utazók számára, hiszen idén nagyon sok új úti cél szerepel a Budapestről induló repülőjáratok kínálatában. A 2020-as kínálatban felbukkannak régóta várt, közvetlen járatok például Dubrovnikba. Mutatjuk, mit érdemes tudni az új chicagói járatokról, vagy a közeli bécsi repülőtér kínálatának újdonságairól.

Az idei év egyik sztár útvonala lehet az American Airlines által üzemeltetett Budapest-Chicago közvetlen járat. Az amerikai légitársaság május 4-től heti négy alkalommal fogja járatait üzemeltetni, egészen október 25-ig. A járatokat a társaság Boeing 787-es Dreamliner gépei fogják teljesíteni. Chicago nem feltétlenül újdonság a Budapestről utazóknak, hiszen tavaly októberi megszűnéséig elérhető volt a LOT közvetlen járatával. Most viszont az American Airlines sikeres philadelphiai járata mellé szezonálisan bekerülő új chicagói járattal, megmarad Budapest közvetlen összeköttetése az amerikai Szeles Várossal.

Rákapcsolt a LOT

A lengyel légitársaság rögtön nyolc új közvetlen járatot jelentett be Budapestről. A magyarországi terjeszkedést előtérbe helyező társaság kínálatában megtalálhatóak lesznek klasszikus városlátogatós úti célok, mint például Prága és Stuttgart, de a tengerpartok szerelmeseinek sem kell aggódniuk, hiszen Dubrovnik és Várna is elérhető lesz a LOT közvetlen járataival. Az Adria partján fekvő Dubrovnikba június 7-től indulnak majd a járatok, és szeptember 27-ig közlekednek majd, heti egyszer. Így a nyári csúcsszezonra könnyen tervezhetővé válik egy kényelmes horvátországi nyaralás, és ezúttal még az autó is otthon maradhat!

Ukrajna még közelebb kerül

A kelet-ukrajnai iparváros, Zaporizzja a Wizz Airnek köszönhetően válik elérhetővé március 29-től, közvetlen járattal, heti 2 alkalommal. Zaporizzja előreláthatólag a gazdasági kapcsolatok miatt lesz fontos, hisz a város nagyon jelentős iparral rendelkezik. A magyar hátterű légitársaság további két ukrán úti célra, Harkovba és Ukrajna kulturális központjába, Lvivbe indít járatokat szintén heti két alkalommal, március 30-tól és március 29-től. A légitársaság Brüsszelbe járatsűrítést jelentett be, így június 1-től naponta indulnak gépei a belga fővárosba. A Wizz Air mellett, a Ryanair is Ukrajnát célozta meg 2020-ban: két új, közvetlen járatuk január 16-tól és március 29-től indul Harkovba és Lvivbe.

Változatos úti célok Bécsből, szezonális járat Bostonba

A repjegy.hu statisztikái szerint egyre nagyobb az érdeklődés a Bécsből induló járatok iránt. Szakértő javaslataikból kiderül, hogy utazástervezéskor érdemes a bécsi repülőteret is számba venni. Főleg, hogy a hagyományos légitársaságok mellett a Wizz Air és a - Ryanair tulajdonában lévő - Laudamotion is egyre nagyobb kapacitással van jelen a szomszédos osztrák piacon. 

A Laudamotion nem kevesebb mint 17 új úti célt jelentett be Bécsből. Az extrém olcsóságáról híres fapados légitársaság olyan különleges úti célokra kínál közvetlen járatokat, mint Santander, Helsinki, Málta vagy éppen Tallinn. Az Olaszországba vágyó utazóknak is ideális lehet a bécsi reptérről való indulás, hiszen a Milánó-Malpensa repülőtérre tervezett új járat mellett, olyan mediterrán olasz városok is sűrű járatszámmal lesznek elérhetőek, mint Palermo, Alghero, Catania vagy éppen Lamezia Terme.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Wizz Air is tovább bővíti útvonalhálózatát Bécsből: közvetlen járatokat indítanak hetente kétszer Zaporrizjába, Castellónba és Jerevánba, míg a London Luton repülőtérre a hét bármely napján utazhatunk.

Az Austrian Airlines is tartogat újdonságokat 2020-ra. A légitársaság március 29-től heti négy alkalommal, majd áprilistól kezdve heti hat alkalommal fogja elindítani közvetlen Bécs-Boston járatát, ami ideális választás lehet az USA keleti-partjára vágyó utazók számára. Az új útvonalat a légitársaság Boeing 767-300ER típusú gépei fogják megtenni.

Mikortól foglalhatóak az új, közvetlen járatok?

A nyári menetrendek már elérhetőek a globális foglalási rendszerekben, így a Budapestről és Bécsből induló új járatok is foglalhatók a repjegy.hu-n.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm