Borzasztó hírt kaptak a fapados járattal utazók: komoly áremelést tervez a Ryanair
A vezérigazgató szerint a szeptemberrel záruló negyedévben az árak éves szinten 5 és 9 százalék közötti mértékben csökkentek.
A vezérigazgató szerint a szeptemberrel záruló negyedévben az árak éves szinten 5 és 9 százalék közötti mértékben csökkentek.
Komoly bírságot kapott Spanyolországban négy fapados légitársaság, és ez lavinát indíthat el a kézipoggyászok kapcsán.
Élesedik a verseny a fapados repülőtársaságok között, a Ryanair most a nyári szezonban támad hat új járattal.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Kft.-vel szemben.
Kiemelkedően magas fizetésért keres a Ryanair légiutas-kísérőket, London mellett Budapesten is.
A légitársaság második törökországi útvonala is elindult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Célszerű körültekintően átgondolni a poggyászunk tartalmát, ha nem akarunk a végén normál jegyáron repülni, diszkont körülmények között.
Elengedhetetlen, hogy a magyar reptér új tulajdonosa bátor, innovatív szemlélettel építse ki a színvonalas szolgáltatást - vélekedik a szakember.
A Ryanair légitársaság vezetője szerint egyesülnie kellene a Wizz Airnek és az easy Jetnek, mert enélkül mindkét céget más légitársaságok szereznék meg.
A rugalmasság most elengedhetetlen.
Betört a magyar piacra a cseh magánvasút.
Búcsút inthetünk az olcsó jegyeknek.
Ide menekülnek a mínuszok elől.
Így utazhatsz harmadáron.
Sok újdonságokat tartogat 2020 az utazók számára.
Nem mindegy, mikor foglalsz.
Jöhetnek a tatárok!
Itt a vége.
Pereg a pénz.
Ezt mindenkinek tudnia kell.