8 °C Budapest

Kaotikus csütörtök elé néz Budapest: lezárják a fél várost

MTI
2019. november 6. 20:32 2 perc

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt, ezért több közösségi közlekedési járat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A változások főleg az Andrássy út-Lánchíd útvonalat és az ezt keresztező utcákat, valamint a Budai Vár környékét érintik. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ha tehetik, használják a kötöttpályás közösségi közlekedési vonalakat, főképp az M2-es, az M3-as és az M4-es metrót.

Rövidebb időszakra korlátozzák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környéki utakat is, ezért akinek a repülőgépe 10 és 12 óra között, illetve 19 és 21 óra között indul, annak érdemes lényegesen korábban elindulnia otthonról - tették hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján arról adott tájékoztatást, hogy csütörtök éjfélig sok helyen tilos parkolni, egyebek mellett a Mexikói úti parkoló felüljáró melletti útszakaszának mindkét oldalán, a Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méter hosszú szakaszon, a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a Kodály körönd, az Oktogon és a Széchenyi István tér teljes területén, a Magyar

Tudományos Akadémia előtti nagy parkolóban, a pesti és a budai alsó rakparton a Lánchíd körül, a Clark Ádám téren, a Dózsa György téren, valamint a Dísz téri parkolóban. A forgalmi változások a http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapesten-158 címen olvashatók.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 14:28