A NATO légvédelmi készenléti szolgálata ALPHA-riasztást rendelt el, ezért a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe is felszállt.
Irgalmatlan rossz idővel indul a hét: kemény front csap le az országra - ez sokakat megvisel majd
A hét elején borongós, időnként esős időre és megterhelő kettősfronti hatásra kell készülnünk, kedden azonban a keleti tájakon már több órára kisüt a nap. A csúcshőmérséklet 10 és 15 fok között alakul, de a többfelé megerősödő szél és a borús égbolt rányomhatja a bélyegét a hőérzetünkre és a hangulatunkra is - írja az időkép.
Hétfőn országszerte erősen felhős, borús marad az ég, időnként pedig az eső is elered. A légmozgás ezen a napon még mérsékelt marad északkeleti irányból. A hőmérséklet nem mutat nagy napi ingadozást, a kora reggeli 8 fokról délutánra is csupán 10 fok köré melegszik a levegő.
Kedden reggel még folytatódik a felhős idő, ám délutánra keleten, északkeleten és az Északi-középhegységben már felszakadozik a felhőzet, így ezeken a tájakon pár órára a nap is megmutatja magát. A Dunántúlon és a déli vidékeken ugyanakkor továbbra is előfordulhat gyenge eső. A szél országszerte megélénkül, nyugaton és északkeleten kifejezetten erős lökések várhatók. A hajnali 2-7 fokos minimumokat napközben 8-15 fokos csúcsértékek követik, a legenyhébb idő a keleti országrészben ígérkezik.
Orvosmetorológia
Az időjárás élettani hatásai sem kímélik a szervezetünket, a hétfői kettős front mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyeket megviselheti. Sűrűbben jelentkezhet fejfájás, migrén és vérnyomás-ingadozás, emellett a gyulladásos, illetve a kopásos ízületi panaszok is felerősödhetnek.
A szeles idő ingerlékenységet és nyugtalanságot válthat ki, míg a fényszegény, esős napok fáradékonyságot, lehangoltságot okozhatnak. A változékony időben elengedhetetlen a réteges öltözködés, immunrendszerünk támogatása érdekében pedig érdemes a hiányzó vitaminokat minél több friss zöldség és gyümölcs fogyasztásával pótolni.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







