10 °C Budapest

Változnak az idők: a legtöbb magyar idén bizony tervez nyaralást

2019. május 21. 19:03 2 perc

Idén a magyarok többsége tervez nyaralást, és a külföldi úti célok közül az európai országok, a belföldiek közül pedig a Balaton a legnépszerűbbek.

A magyarok közül a legtöbben (39%) évente egyszer mennek pihenni, de sokan vannak olyanok (38%), akiknek évente több alkalommal is van erre lehetőségük - derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18-59 éves korosztály körében az utazási szokásokról készített országos reprezentatív kutatásból. Két-három évente a megkérdezettek közel 6 százaléka, négy-öt évente 3 százalékuk, hat évente vagy ritkábban pedig szintén 3 százalékuk megy pihenni. A válaszadók 11 százaléka jelezte, hogy soha nem utazik el kikapcsolódni. 

Ez a sláger

A magyarok többsége, 62 százalék megy 2019-ben nyaralni. A megkérdezettek közül a legtöbben, 32 százalék kizárólag belföldi célpontot, 26 százalék pedig csak külföldi desztinációt jelölt meg (4 százalék külföldre és belföldre egyaránt utazik). Itthon a Balaton a legnépszerűbb régió, a megkérdezettek 21 százaléka jelezte, hogy ide megy kikapcsolódni.

A legnagyobb hazai tavat jóval leszakadva a Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl követi. A külföldi úti célok közül az európai országok a legnépszerűbbek (az összes válaszadó 23,2 százaléka választ ilyen desztinációt). Szabó Linda, a Carbona értékesítési vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint sokan vannak olyanok, akik második nyaralásként, egy külföldi utazás kiegészítéseként választanak kényelmes belföldi szállodát.

A kutatásból az is kiderül, hogy a belföldi hotelek kiválasztásánál melyek a legfontosabb szempontok: a legtöbben a kirándulási lehetőségekre (51%), a barátságos kiszolgálásra (50%), valamint a bőséges és egészséges ételkínálatra (41%) voksoltak (több lehetőség közül lehetett választani).

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Sokan vannak olyanok is, akik a többgenerációs programlehetőségeket (36,4%), a minőségi wellness szolgáltatásokat (30,6%) és a szabadtéri élményfürdőt (26,8%) jelölték meg, mint a szállodaválasztásban fontos szempontokat. Szabó Linda szerint a szabadtéri vízfelületek a nyaralás elengedhetetlen kellékei, és sok vendég ma már elvárja, hogy a család minden tagja számára legyenek programok a szállodában, amelyre Hévízen is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni.

Csúcsidő

Július második és augusztus első felére esik idén is a legerősebb nyaralószezon a kutatás alapján: igazodva az iskolai szünethez is, a válaszadók közül a legtöbben (35%) július második, valamint augusztus első felére (22%) időzítik idei nyaralásukat.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?