A túl sok kiránduló miatt két ösvényt lezárt a FÖRI, hogy megvédje a védett növényeket és a bunker környékét.
Tizenöt új járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az április elején életbe lépett nyári menetrendi időszakban, a légitársaságok október végéig összesen 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Új járatként június 7-én indul és heti három alkalommal közlekedik majd a Shanghai Airlines Sanghaj és Budapest közötti járata. A Wizz Air naponta közlekedő járatot indít egy új londoni repülőtérre, Gatwickre, illetve a Flydubai is összeköti Budapestet Dubajjal a nyáron, a lengyel LOT pedig Brüsszelbe és Bukarestbe indít járatokat heti 12 alkalommal.
A tavalyi nyári időszakhoz hasonlóan újra elérhető lesz az Air Canada Rouge torontói és az American Airlines philadelphiai járata is. A Budapest Airport összesítése szerint október végéig a légitársaságok 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak a járatokon, ez mintegy 7 százalékkal magasabb, mint a tavaly nyári időszakban.
A repülőtér üzemeltetője közölte: az idei első negyedévben lelassult az utasforgalom növekedése, mivel a január-márciusi időszakban 6,5 százalékos forgalombővülést mértek, míg egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 13,5 százalék volt a növekedési ráta.
Az anna.aero légiközlekedési szaklap kutatása szerint Európában a legnagyobb mértékben a magyar kötődésű Wizz Air növeli a kapacitásokat a nyári időszakban, 18,2 százalékkal emelte a légicég a kapacitásait. A legtöbb széket, 40 milliót a Ryanair biztosítja, a legtöbb ülőhelyet biztosító hálózatos légitársaság pedig a Turkish Airlines lesz, mivel az eddigi legnagyobb Lufthansa egyáltalán nem növelte a kínálatát tavalyhoz képest.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








