Egy vagyonba kerül pár hétre lepasszolni a gyereket nyáron: érdemes már most lépni!

Egy vagyonba kerül pár hétre lepasszolni a gyereket nyáron: érdemes már most lépni!

2019. február 4. 18:30

Meglepő lehet februárban a nyári táborokra gondolni, de aki szeretné elkerülni az idei drágulást, nem tehet mást! Kiderült, hogy milyen újfajta veszélyek jelentek meg, milyen táborokat kerüljünk messziről, és mennyit kell félretenni a gyerekek táborára idén.

"A tavalyi évben az előrejelzésünk jónak bizonyult, több mint 200 ezer gyermek táborozott a 2018-as nyári szünet alatt" - mondta el Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Ezzel párhuzamosan a táborok száma is rekordot döntött, és ez a tendencia várhatóan idén is tapasztalható lesz.

A nagy számok törvénye alapján sajnos olyan táborokkal is találkozni, amelyek nem feltétlenül felelnek meg a szülői és szakmai elvárásoknak sem. Megjelentek olyan vakációs lehetőségek, amik ’mindent megígérnek’, egyszerre angolos, programozós, lovaglós, kézműves, sportos tábornak hirdetnek egy-egy turnust. Egy hét alatt fizikailag nem oldható meg minimális elvárás szerint sem ennyi téma, illetve ennyi újdonságot a gyerekek sem tudnak egyszerre befogadni. Egy, vagy két téma ideális egy táborhétre, ahol több dolgot kínálnak egyszerre, érdemes kerülni

- állította a Táborfigyelő vezetője.

A családokat a tábortémák mellett leginkább az árak érdeklik. Tóth szerint érdemes elkezdeni takarékoskodni, ugyanis 5-15%-os áremelés látszik most a táborok piacán. Ez azt jelenti, hogy ha egy kétgyermekes család a 11 hetes nyári szünet két hetét táborral oldaná meg, az napközis tábor esetében legalább 130 ezer, ott alvós tábor esetében több mint 200 ezer forinttal terheli a családi költségvetést. Több gyermek, vagy több táborturnus választása esetén az összeg még tovább emelkedik.

Van megoldás a táboros költségek csökkentésére!

A jó hír a drágulás ellenére, hogy több kedvezményt is igénybe tudnak venni a szülők. A legtöbb táborszervező előfoglalási kedvezményt hirdetett meg, így a jelenleg foglalható árak 10-15 százalékkal kedvezőbbek, mint egy-két hónap múlva. Ez a lehetőség a táborok többségében még testvérkedvezményekkel is kombinálható.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azon családok, akik korán foglalják le a nyári táborokat a csemetéknek, anyagilag biztosan jobban járnak, több olyan táborunk is van, ahol a mostani jelentkezés eredményeképpen gyakorlatilag megspórolható az idei áremelés! Igyekszünk ebben segíteni a szülőknek, hiszen a Táborfigyelőn már most is több mint 330 táborturnus közül választhatnak, mindezt szűrhetően a tábor árára, helyszínére, témájára, a gyermek korára, vagy akár SZÉP Kártya elfogadásra is!

- jelentette ki a portál vezetője, aki szerint akármennyire meglepő februárban a nyári táborokról gondolkodni, nagyon úgy tűnik, hogy akiknek számít a táborok ára, nem tehet mást.

NEKED AJÁNLJUK
Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 2. szombat
Ottó
26. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?