7 °C Budapest

Megszólalt a közútkezelő: így kerüld el a csepeli gigadugót

2018. augusztus 31. 19:00

Szigetszentmiklós térségében három különálló beruházás indult az elmúlt hónapokban, melyek a térség jelentős forgalma mellett számottevő torlódással járnak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az erre közlekedők számára ezennel tanácsokkal szolgál, hogy a körülményekhez képest könnyebben választhassák meg útvonalukat.

Jelenleg Szigetszentmiklós és Csepel térségben három beruházás zajlik, ezek kivétel nélkül a közlekedési infrastruktúra fejlesztését és javítását célozzák az ott lakók és az arra közlekedők életszínvonalának javítása érdekében: a Massányi út felújítása Szigetszentmiklós Város Polgármesteri Hivatalának beruházásában 2018. július 13-án indult teljes útzár mellett, ezek a munkálatok egészen 2018 október közepéig tartanak. Az M0 autóút felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. lebonyolításában és beruházásában, mely a terelések kiépítésével 2018. július 14-én indult el két szakaszon, a teljes projekt több ütemben 2020 tavaszáig tart. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában pedig a Csepel-Szigetszentmiklós összekötő út felújítása 2018. május 2-án indult el egy új körforgalmú csomópont építésével az M0-s autóút mellett. A körforgalmú csomópont építése során technológiai okokból augusztus 26-tól szükséges a le- és felhajtó ideiglenes lezárása szeptember végéig, a teljes projekt október közepére fejeződhet be - írja közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában a Csepel-Szigetszentmiklósi út felújítása a körforgalom építésével 2018. május 2-án kezdődött, de az iskolai időszakban korlátozással nem jártak. A munkálatok eddig nem voltak látványosak. Általánosságban elmondható, hogy az érintett térség agglomerációjába az elmúlt években jelentősen megnőtt a lakosság száma, ezt a robbanásszerű növekedést az infrastruktúra nem tudta lekövetni, így felújítások vagy balesetek nélkül is rendszeresek a torlódások, ami a korlátozással járó munkavégzések megvalósítását is nehezíti.

Itt átadnánk a szót az Index egyik olvasójának, akinek levelét egy tegnapelőtti cikkben ismertette a portál:

a közlekedési állapotok az M0-s lezárásával már hétfőn kegyetlen mértéket mutattak, rossz belegondolni, mi lesz jövő héttől, az iskolakezdés után.

Egy másik pedig ezt írta:

Az útfelújítások miatt LEHETETLEN Halásztelekről Budapestre bejutni, akár saját autóval, akár tömegközlekedve.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Van megoldás?

A közútkezelő közleményében az olvasható, hogy

  • a szigetszentmiklósi csomópontban csak az M0-s autóútról az M5-ös felől jövők nem tudnak lekanyarodni Csepel irányába, illetve Csepelről az M1-es felé történő felhajtás nem lehetséges szeptember végéig.
  • A Csepeli úton autózók Budapest és Szigetszentmiklós között egyenesen közlekedhetnek oda-vissza, így aki Csepelről Szigetszentmiklósra vagy Szigetszentmiklósról Csepel irányába halad, a kihajtó lezárása miatt könnyebben juthat át az átépítés alatt álló csomóponton, mert az M0 irányába se a le-, se a felhajtás nem lehetséges, vagyis nincs keresztező forgalom. 
  • Azok, akik Csepel felől szeretnének az M0-ra felhajtani az M1-es irányába, a halásztelki csomópontot használhatják, akik pedig Csepelről az M5-ös felé közlekednének, azok a Csepeli úton Szigetszentmiklós irányába haladhatnak, majd az M0-s feletti hídon áthajtva, közvetlenül felhajthatnak az M0 autóútra.
  • A halásztelki csomópontot használók számára a II. Rákóczi Ferenc úton a jelzőlámpák programját a szakemberek felülvizsgálták, így azon jelenleg forgalomfüggő program fut, ezzel segítve a forgalom lefolyását.
  • A Csepeli út új körforgalmának építési munkáinak felgyorsítása érdekében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindent megtesz, hogy a korlátozással járó munkák a lehető leghamarabb befejeződjenek. Mivel a körforgalom építése kapcsán beton támfalat építenek, ezért a technológiai átfutási idők kötöttek, de minden egyéb, korlátozással járó, kiegészítő tevékenységet csúcsidőn kívül, akár hétvégén, akár éjszaka végeznek majd a szakemberek.
  • Valamennyi társszervezettel szorosan együttműködnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei, így például a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint az egyes, torlódásokban érintett főbb helyszíneken jövő héttől kezdődően rendőrök is segítik majd a közlekedőket.

A korlátozásokról illetve a munkavégzésekhez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon lehet tájékozódni, de a közútkezelő szerint érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk az autósoknak, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A cég tájékoztatása szerint várhatóan munkanapokon reggel 6 és 9, illetve délután 16 és 19 óra között lesz továbbra is a legnagyobb torlódás.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm