A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.
Hiába veszik meg az éves engedélyt a Tiszára, nem tudnak lemenni a pecások, mert bérbe adta a partot a vízügy. A Tisza tónál, a Balatonon és másutt is hasonló a helyzet - írja a Hvg.hu.
Hiába váltják ki sokan a horgászengedélyt, és mennek le a Tiszához vagy a Balatonhoz pecázni, könnyen olyan helyzetbe kerülhetnek, hogy egy tábla várja őket a vízparton: Magánterület, belépni tilos. A Hvg.hu arról ír, jogosan tették ki a tiltó táblákat, hiszen kibéreltek egy szakaszt a partot is kezelő területileg illetékes vízügyi igazgatóságtól, majd a 20-30 méteres szakaszt néhányan be is kerítették, többen kis stégeket is építettek a vízre.
A vízügytől a lap megtudta, a Tisza szegedi szakaszán összesen 266 szerződést kötöttek, ebből 242 bérlő 25 négyzetméternél kisebb úszómű kihelyezésére bérelte ki az adott szakaszt. Ha kiszámoljuk, akkor ez valóban azt jelenti, hogy a Tisza szegedi partszakaszából hat kilométert lefoglalnak a kisebb úszóművekre kibérelt helyek, és 22 bérlet ennél nagyobb területet foglalhat el.
Komoly változás a magyar vasúton: a főszezon közepén állítják le a vonatokat ezen a népszerű vonalon
Pályafelújítás miatt július 20. és augusztus 31. között vonatpótló autóbuszok közlekednek Vámosgyörk és Gyöngyös között.







